1-3-ról állt fel Felcsúton az Újpest, az NB I. egyetlen nem NER-es csapata
A bajnokság felfedezettje, a szerb Ljujić mesterhármast szerzett.
A magyar futballbajnokság leginkább NER-es csapata, az Orbán Viktor alapította felcsúti akadémia csapata fogadta a valódi tulajdonos által birtokolt Újpestet, a mezőny egyetlen nem NER-es csapatát. Nem volt rossz meccs, 3-3 lett a vége, így két forduló után 4-4 pontjuk van. Az eddig látottak alapján nem lenne meglepő, ha idén mindketten a a dobogóért harcolnának.
Már napokkal a meccs előtt volt némi izgalom. A rendre kevés hazai néző előtt pályára lépő Felcsút vezetősége ugyanis megüzente az újpesti drukkereknek: lilában nem engedi be drukkereiket a stadion hazai szektoraiba. (A vendégszektor akkorra már betelt.) Rendre előfordul amúgy, hogy a népszerűbb csapatok drukkerei minden további nélkül szurkolhatnak a hazai drukkerek között a felcsúti pályán, így volt ez év elején a Felcsút-Fradin is.
A hazaiak kezdőjében három magyar kapott helyet, de egyikük sem az a tipikus fiatal akadémista, Markek Tamás és Szolnoki Roland 31, Batik Bence 29 éves, egyikük sem Felcsúton nevelkedett. Az Újpestben csupán két magyar kezdett, egyiküket, Kiss Tamást a nyáron éppen Felcsútról igazolták.
A hazaiak az első félidőben 3-1-re elhúztak, akkor a gambiai-angol Lamin Colley volt ellenállhatatlan, két gólt is szerzett. A második félidő az Újpesté és a szerb Matija
Ljujić-é volt, aki mesterhármast szerzett. Érdekes történet az övé, a tavalyi, FTC ellen elszenvedett 6-0-ás vereség után lett kegyvesztett, Azerbajdzsánba adták kölcsön, majd visszatért, és immár két meccsen négy gólnál tart a 29 éves játékos, aki három földrész nyolc országában játszott már. Íme, az egyenlítőgólja:
A hosszabbítás perceiben les miatt nem adták meg Colley gólját, így maradt a 3-3.