176 millió forintot fizetett az állami cég a Fradinak, mielőtt Lázár leállította a támogatást

Ez a szerződésbontás hozta ki a sodrából Kubatovot, aki azóta is sérelmezi Lázár döntését.

176 millió forintot fizetett az állami cég a Fradinak, mielőtt Lázár leállította a támogatást

Kiderült, hogy mennyit fizetett eddig szponzorként a Fradi női kézilabda csapatának az állami kézben lévő Mahart Passnave. Az RTL-nek adott válasz szerint 176 millió 530 forintot, 9 év alatt. Mindennek azért lett jelentősége, mert a séta- és kirándulóhajózást szervező cég felmondta a szerződését az FTC-vel, amivel alaposan felidegesítették Kubatov Gábort, a Fradi elnökét.

Kubatov annyira nem fogta vissza magát, hogy a szerződés felbontása miatt dühös posztot rakott ki Facebookra. Ebben azt írta, hogy a csapat eredményességének visszaesésére hivatkozó szerződésbontás „vérlázító, az eljárás és a stílus pedig végtelenül primitív”, a Lázár János minisztériumához tartózó cég „döntéshozói tájékozatlanok, és döntésükkel ellehetetlenítik a női kézilabdacsapat működését.”

„vérlázító, az eljárás és a stílus pedig végtelenül primitív.” Kubatov szerint a Lázár minisztériumához tartózó cég „döntéshozói tájékozatlanok, és döntésükkel - vagyis hogy nem szponzorálnak tovább - ellehetetlenítik a női kézilabdacsapat működését.” Még a nemzeti érzéseket is felemlegette, és a posztjában kirakta a Mahart Passnave-ot irányító Bényi Szabolcs fotóját is, azzal zárva a dörgedelmét, hogy:„Torkig vagyok az ilyenfajta módszerekkel és emberekkel. ”

Erre viszont Lázár János válaszolt. Kiderült, hogy nem Bényi döntése volt a lépés, hanem a miniszter tiltotta meg a szponzorációs szerződéseket, mégpedig azért, mert „a közösségi közlekedést biztosító cégek forráshiányos helyzetében az ilyen típusú támogatások folyósítása nem időszerű, a miniszteri döntés értelmében felszabaduló forrásokat az érintett cégeknek szolgáltatásaik minőségének javítására és munkavállalóik bérnövelésére kell fordítaniuk.”

De hiába jelezte Lázár, hogy ő döntött így, Kubatov posztja miatt a Fradi-szurkolók már Bényit találták meg.

Aztán újra megszólalt Kubatov is a Hír TV-ben, továbbra is „nagyon barátságtalan és nagyon sportszerűtlen lépésnek” nevezve a szerződés felmondását. „Az ottani vezetőket javarészt ismerem. A miniszterrel is nyilván frakciótársak vagyunk. Úgy bontották fel a szerződésünket, hogy erről nem is szóltak” – mondta az FTC elnök, Fidesz alelnök. De vannak morális problémái is: „A magyar államnak jó példát kell mutatnia a szerződések tekintetében. Ha az állam olyan példát mutat, hogy felmond bármilyen szerződést gyakorlatilag indok nélkül, vagy jogellenesen, hogy várja el az állampolgáraitól, hogy jogkövetők legyenek? Nekem ez a személyes problémám. Persze ilyenkor nem a Fradiért, hanem a hazámért, az állam működéséért aggódom.Ha ilyeneket meg lehet tenni, akkor hogy követeljük meg az állampolgárainktól, hogy jogkövető magatartást folytassanak?” - mondta Kubatov.