Kazal: friss hírek
Kazal: gazdaság, bulvár, sport, belföldi, és külföldi friss hírek

Levegőbe röpített egy éttermet az Iszlám Állam

0 0

- Hirdetés -

Legkevesebb tizenhárom civil vesztette életét Moszulban egy autóba rejtett pokolgép robbanásában csütörtökön – közölte a ninivei kormányzóság vezető biztonsági tisztségviselője.

- Hirdetés -

Mohammed al-Dzsabúri dandártábornok szerint a robbanószerkezet egy étterem közelében lépett működésbe az Iszlám Állam terrorszervezet egykori iraki fellegvárában. A halottakon kívül legalább 23 ember megsebesült a robbantásban, amely az éttermen felül a környező épületeket is megrongálta.

Egyelőre egy szélsőséges szervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, de valószínűleg az Iszlám Állam terroristái lehetnek az elkövetők. Az IS túlélői ugyanis a Kalifátus megsemmisülése óta visszatértek a gyökereihez. Mivel 2014 és 2017 közötti észak-iraki terroruralmuknak köszönhetően mindenhol elveszítették az urbánus szunnita lakosság támogatását, ezért kisebb, 3-5 fős sejtekre tagozódva a hegyes-sivatagos vidékeken húzzák meg magukat, és onnan beszivárogva hajtanak végre merényleteket a városokban, illetve a Ninive és Anbar tartományt sűrűn pettyező ellenőrzőpontok  ellen, működésüket pedig emberrablásokból finanszírozzák.

(MTI)

Forrás: Klikk

Hozzászólások
Loading...

Ez a weboldal cookie-kat használ a tapasztalatok javítása érdekében.e'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Elfogadom További információk