850 millióba kerül a Gondosórával kapcsolatos kampány, ennek a része lehet a kormányt dicsérő hírlevél ajánlása is

Olyan közéleti hírlevelet ajánlanak a Gondosóra használóinak egy emailben, amely a kormány eredményeit dicséri. Mindezt közpénzből.

850 millióba kerül a Gondosórával kapcsolatos kampány, ennek a része lehet a kormányt dicsérő hírlevél ajánlása is

850 millió forintot költ az állam a Gondosóra programmal kapcsolatos komplex kommunikációs feladatok ellátására 15 hónapon keresztül. A számlát az adófizetők állják, miközben a kampány során a Fidesz-kormány saját magát is reklámozza – most épp egy hírlevélre való feliratkozással. 

Közéleti hírlevelet ajánlanak a Gondosóra használóinak egy emailben – írta meg a Telex.hu. Az ajánlott hírlevélben pedig a magyar kormány időseknek és családoknak nyújtott támogatásairól lehet olvasni, kiemelve, hogy a kormány mióta és mekkora költségvetési ráfordítással védi a magyarokat az egyes juttatásokkal. A Gondosóra program nem először lesz része a kormány önfényezésének, miközben a cechet közpénzből állják.

A Gondosóra program egy állami, ingyenesen igénybe vehető, elsősorban időseknek szóló jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén. A programot nagyjából 105 milliárd forintnyi vissza nem térítendő uniós támogatással és összesen 108,78 milliárd forint elszámolható költséggel kezdte el megvalósítani a magyar kormány 2022-ben.

A rendszer informatikai hátterét a kormányközeli a 4iG dolgozhatta ki, és ők biztosítják a szolgáltatást is.

Bár a program hasznos és működőképes (állítólag hatvanezernél is több életet mentett már meg), több probléma is felmerült vele kapcsolatban. Az egyik a túlárazás gyanúja, amely miatt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő bejelentést tett a NAV-nál és az Integritás Hatóságnál, amelyek vizsgálatot indítottak.

Orbán Viktor a Gondosóra program eredményeiről

Magyarország miniszterelnöke beszámolt a Gondosóra program eredményeiről⤵

Posted by Gondosóra on Tuesday 1 October 2024

A Gondosóra Facebook-oldal posztja

A másik, hogy a Gondosórákon keresztül már nem egyszer érkeztek kampányüzenetek a felhasználókhoz. A 2022-es választási kampányban például előfordult, hogy egy fideszes aktivista hívta fel a készüléket, de az is megtörtént, hogy maga Orbán Viktor szólalt meg rajta. A mostani email tehát nem az első ilyen eset.

850 millió kommunikációra

A Gondosórával kapcsolatos kommunikációt nem bízták a véletlenre. A Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. tavaly írt ki közbeszerzési eljárást a komplex feladatok ellátására. Idén februárban hirdettek nyertest, amely ezúttal nem valamelyik Balásy-cég lett: a New Land Media Kft.-t ugyanis kizárták, a Lounge Event Kft és a LOUNGE DESIGN Szolgáltató Kft. pedig túl drága ajánlatot adott.

Az eredménytájékoztató szerint:

  1. a Redboxcom Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Média Vision Advertising Reklámügynöki Kft. és a Wavemaker Hungary Kft. összesen 675 048 520 forint értékben láthat el stratégiai tervezési, kreatív-, online- és PR-ügynökségi, filmgyártási, fotózási, videófelvételi és médiaügynökségi feladatokat,
  2. az AXIA Group Szolgáltató Zrt. 57 837 433 forintért szervez rendezvényeket,
  3. a Redboxcom Kft. 48 657 540 forintért biztosít nyomdai termékeket, tájékoztató táblákat, dekorációs és marketingeszközöket,
  4. a HAR MERON HUNGARY Befektetési és Tanácsadó Kft. pedig reklámajándékokat készít 69 348 873 forintért.

Az összesen 850 892 366 forint értékű kampány során tévében, rádióban, újságokban és közterületi plakátokon hirdetik a programot, de személyes bemutatókra is sor kerül. Az országjárás részleteiről a program Facebook-oldalán is beszámolnak, ahol többek között az is látható, hogy a tiszaújvárosi tájékoztatón Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára is megjelent, a debreceni fórumon pedig a város fideszes alpolgármestere, Széles Diána vett részt.

Vitályos

Sajtótájékoztató a Gondosóráról Szentendrén, középen Vitályos Eszter kormányszóvivő. Fotó: Facebook

Érdeklődtünk a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft.-nál valamint a Miniszterelnöki Kabinetirodánál, hogy a mostani hírlevélre való buzdítás is a kommunikációs kampány része-e, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Katus Eszter

Nyitókép: Juhász Roland, a Gondosóra program vezetője. Fotó: Facebook

Source