A Budapest-Belgrád után a V0-t és az új ferihegyi vasútvonalat is a kínaiak építenék meg, kínai hitelből
A Budapest-Belgrád után a V0-t és az új ferihegyi vasútvonalat is a kínaiak építenék meg, kínai hitelből
Szijjártó szerint új magyarországi vasúti fejlesztések valósulnak majd meg kínai forrásból. Információink szerint ez azt jelenti, hogy kínai hitelből, kínai cégek, kínai technológiával építik majd meg a Budapestet délről elkerülő V0-s vasútvonalat és a Ferihegyre vezető új vonalat is.
A Budapestet délről elkerülő V0-t és a belvárost a ferihegyi repülőtérrel összekötő új vasútvonalat is kínaiak építenék, kínai hitelből és kínai technológiával – értesültünk. A reptéri vonat felváltva járna a Nyugatiba és a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj városnegyedbe. A két beruházás összköltsége mindenképpen több százmilliárd forint lenne, tehát ennyi új kínai hitelt vehetünk fel.