A jövő héten jelenik meg a The Beatles utolsó száma

John Lennon hangját mesterséges intelligencia segítségével nyerték ki egy demófelvételből.

A jövő héten jelenik meg a The Beatles utolsó száma

Ötven évvel a The Beatles feloszlása után a zenekar még élő tagjai bejelentették, hogy kiadják „utolsó dalukat”.

A Now and Then (Most és akkor) névre keresztelt dal a lelőtt John Lennon 1970-es évekbeli demófelvételén alapul, amit tavaly fejezett be Paul McCartney és Ringo Starr. McCartney a nyáron beszélt arról egy interjúban, hogy mesterséges intelligencia segítségével sikerült Lennon hangját kinyerni a demóból.

McCartney szerint szürreális élmény volt befejezni a dalt.

„És egyszer csak ott volt John hangja, kristálytisztán. Elég megindító volt. Mindannyian játszunk rajta, ez egy igazi Beatles-felvétel. 2023-ban még mindig a Beatles zenéjén dolgozom, és hamarosan kiadunk egy új dalt, amit a közönség még nem hallott, szerintem ez egy izgalmas dolog” - mondta.

„Akkor voltunk a legközelebb ahhoz, hogy újra egy szobában legyünk vele, ez pedig mindannyiunk számára nagyon megindító volt. Olyan volt, mint John ott lett volna, pedig messze van” - tette hozzá Ringo Starr.

A dal november 2-án lesz először hallható, és a Red and Blue albumainak átdolgozott verzióján is szerepelni fog, ez november 10-én fog megjelenni. (BBC)