A lengyel példa megmutatja, hogy milyen borzalmasan nehéz lebontani egy autoriter rendszert tisztán és demokratikusan

Kinyírták a propaganda-köztévét, két jobbos politikus rács mögé került, az igazaságügyi rendszer is sorra kerülhet. A hatalmától megfosztott PiS utcára vonult, az államfő és az alkotmánybíróság ellenáll. Nagy kérdés, hogy a politikai háború mekkora választói rétegeket tud tartósan lázba hozni.

A lengyel példa megmutatja, hogy milyen borzalmasan nehéz lebontani egy autoriter rendszert tisztán és demokratikusan

„Kapcsolják be biztonsági öveiket” – figyelmeztetett Donald Tusk régi-új lengyel miniszterelnök, miután az októberi választások és nyolc év PiS-kormányzás után újra hatalomra került. Bár nem minden kampányígéretét tartotta be (az egyik legköltségesebbet, az adómentes küszöb radikális felemelését például hiába tette be a száznapos csomagjába, kormányra jutva gyorsan visszakozott), ebben biztosan nem beszélt a levegőbe.

Alig egy hónapja, hogy a nyugatosnak és centristának elkönyvelt új kormány hatalomra került, máris polgárháborúsnak kikiáltott indulatok forrnak Lengyelországban, a társadalom egyik felében pedig minimum rendszerváltó a hangulat. A másikban, abban, amit a jobboldali pártszövetség ural, diktatúráról és példátlan önkényről beszélnek.

Mateusz Morawiecki exminiszterelnök azt mondta a csütörtöki jobboldali tüntetésen Varsóban: Lengyelország a választási ígéretekkel szemben nem Európa, hanem Belarusz felé tart. Ugyanitt Jarosław Kaczyński, a lengyel jobboldal vezetője arról beszélt, hogy „ez nem lengyel hatalom, visszatért a német imperializmus”. A tömeg lelkes „Adolf Tusk, Berlinbe, Berlinbe” skandálással válaszolt.

Tusk lenémetezése, lehazaárulózása és nácizása régi nóta, ez volt az egyik naponta visszhangzott szlogen a jobboldal választási kampányában és a PiS által elfoglalt köztévében is. A csütörtöki tüntetést – a szervezők szerint 200 ezren, a varsói városháza szerint 35 ezren vettek részt rajta, jelentős részben a PiS által vidékről felbuszoztatott keménymag – eredetileg a propagandaeszközzé silányított TVP-vel szembeni kormányzati hadjárat ellen hirdették meg, de bővült a tematika.

Miután a rendőrség hétfőn az elnöki palotában letartóztatott két PiS-es politikust – egyikük belügyminiszter is volt –, akiket hatalommal való visszaélés miatt ítéltek jogerősen letöltendőre, ők lettek a jobboldal mártírjai. 1989 óta ők az első politikai foglyok, a Tusk-koalíció szemérmetlen politikai bosszújának áldozatai, mondják, kiszabadításuk most a legégetőbb követelése a jobboldalnak.

Villámgyors szerepcsere ez Lengyelországban.

Az Európai Unióban 2017 óta zajlik a hetes cikkely szerinti eljárás a kiterjedt jogállamisági problémák miatt Lengyelország ellen, az igazságügyi reform miatt az Európai Bíróság elmarasztalta a PiS irányította országot. Most viszont a PiS vádolja a jogállam felszámolásával az eddig emiatt a PiS-t bíráló centrista koalíciót.

Tévéháborúk