A szemünk előtt nőnek fel, és fogalmuk sincs róla

Figyeltelek egész életedben. Figyeltelek, amikor megszülettél. Figyeltelek, amikor az első lépéseidet tetted (…) Nem mehetsz el, Truman. Neked itt a helyed, mellettem

– az Ed Harris által alakított rendező, producer, Christof mondja a fenti mondatokat Truman Burbanknek (Jim Carrey) a Truman Show legendás zárójelenetében, amikor a főhős elhatározza, hogy maga mögött hagyja azt a világot, amit addig a valóságnak hitt.

A Truman Showban a névadó főszereplőnek fogalma sincs róla, hogy az élete nemhogy nem valóságos, de minden apró mozzanata megrendezett. A születésétől kezdve egy reality műsorban szerepel, aminek keretében tévénézők milliói láthatják napról napra őt akár a legintimebb pillanataiban. Olyan dolgok Truman számára, mint a privátszféra vagy az őszinte emberi kapcsolatok, spontaneitás, nem létező fogalmak, miközben számára vadidegen emberek szinte családtagként néznek rá.

Az egyébként kiváló film a kilencvenes évek végén készült, a közösségi média térnyerésével azonban egyre többször, egyre több helyről erősödnek fel olyan vélemények, hogy a Truman Show gyakorlatilag a szemünk előtt zajlik, és a legtöbben ki is vesszük belőle a részünket.

Az életüket a nyilvánosság előtt élő, a közösségi médiában mindent megosztó, alsó hangon több ezres követőtáborral bíró influenszerek például a gyermekeiket is maguk mellett szerepeltetik egészen kicsi koruktól kezdve.

Mindezt azért találják problematikusnak – átlagemberek ugyanúgy, ahogy szakemberek is –, mert az adott gyermek sok esetben végig ebben a miliőben szocializálódik. Így természetes lesz számára, hogy minden mozdulatát videóra veszik, és aztán sokáig fogalma sincs arról, hogy ez egyébként nem az, és nem fogja fel, hogy a legfontosabb, legszemélyesebb életeseményeiről több ezer, számára tökéletesen ismeretlen ember is értesül.

Hogy ez jól van-e, és hogy mik lehetnek a következmények a jövőben, arról a két egymással szemben álló tábor egészen másként vélekedik.

A szándék jó lehet, a kockázat biztosan magas

Olyan kutatás, ami kifejezetten a celeb- és influenszergyerekekkel kapcsolatos megosztásokat vizsgálná, nem nagyon készült még sem itthon, sem külföldön, tudjuk meg dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadótól, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítójától és szakmai mentorától. Ám hogy a probléma nagyon is valós (és nem csak a közszereplők gyerekei számára), abból is kiderül, hogy a szaknyelvben külön kifejezés is van erre: ez az angol sharing (megosztás) és parenting (nevelés) szavakból összeálló sharenting. A jelenség, amikor a szülők a gyermekükről szóló tartalmakat osztják meg az interneten.

Fontos kiemelni, hogy a sharenting nem magától értetődően bűnös, rossz dolog, ahogy arra szakemberek több értekezésben is rámutattak. Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki már osztott meg fényképet a gyermekéről valamelyik közösségi platformon. A szülőket általában a jó szándék vezérli, és sokszor tényleg arról van szó, hogy az ember egyszerűen képtelen megállni, hogy a boldogságát, büszkeségét ne ossza meg másokkal is.

A megfontolatlan, válogatás nélküli, túlzásba vitt sharenting ugyanakkor egy sor káros következménnyel járhat a gyerekek számára, egyes kutatásokban azt prognosztizálják, hogy 2030-ra ez lesz az oka a mostani gyerekeket érintő személyiségtorzulási esetek közel kétharmadának.

És akkor még nem beszéltünk a külső veszélyekről: például, hogy a gyerekek teljes nevének, tartózkodási helyének, iskolájának, óvodájának nyilvánosságra hozása megkönnyíti az adatlopást a csalók számára – vagy hogy még rosszabb kimenetelről is beszéljünk, a kiskorúak meztelen vagy félmeztelen fotói könnyen rossz kezekbe kerülhetnek, adott esetben a darkweben is kiköthetnek, végeredményben a gyerekek gyermekpornográfia áldozataivá válhatnak.

Mindezt azonban egyre nehezebben mérik fel azok a szülők, akik már maguk is az online jelenlétben szocializálódtak. A milleniumi generációba tartozó szülők évente nagyjából 300 képet osztanak meg az interneten, értelemszerűen a gyermekeik sem maradnak le ezekről. Gyurkó Szilvia szerint általános tendencia, hogy az 1 év alatti gyerekekről a szülők nagy arányban készítenek nyilvános posztokat, az Egyesült Államokban a 90 százalékot, Európában a 70 százalékot közelítő arányban.

Ahogy a gyerek nő, a gyerekről készült posztok az általános trend szerint csökkennek. A kutatások szerint azért, mert csökken a szülő izolációja, és már nem az online tér az egyetlen vagy elsődleges kapcsolódási lehetősége másokhoz

– magyarázza a gyermekjogi szakember, megerősítve egyúttal, hogy a gyakorlatnak a legkisebbek vannak a leginkább kitéve. Azok a gyerekek, akik a legtöbb esetben nem is tudnak véleményt megfogalmazni arról, hogy akarják-e ezt az egészet.

A téma feldolgozása során több influenszert megkerestünk, hogy – adott esetben akár név nélkül – fejtsék ki a véleményüket a témában. Közülük egyedül Tóth-Nagy Ágnes jelzett vissza. Ő a férjével és három gyermekével Angliában él, Instagramon és a TikTok-on azonban a magyar nézőknek címezve közvetítik a családjuk mindennapjait, a 7, a 4 és az 1 éves gyerekük is rendszeresen feltűnik a videóikban. Ez azonban Ágnes szerint nem minősül szerepeltetésnek.

„Mi a gyerekeinket nem szerepeltetjük. A családi életünkben benne vannak és erről osztunk meg tartalmakat”– szögezi le. Külön kitér arra, hogy legkisebb gyerekük túl kicsi még ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét arról, akar-e egyáltalán a videókban szerepelni, ám szerinte ez nem jelent olyan egyértelmű helyzetet, mint azt sokan hinnék.

Úgy gondoljuk, hogy ha most kihagynánk, akkor később azt ugyanúgy megkérdőjelezhetné, mint ahogy azt, hogy ha most benne van.

Hozzáteszi továbbá, attól sem tartanak, hogy a most még nagyon fiatal gyerekeik később szégyellni fogják a mostani szereplésüket, ami aztán a jövőben egy rakás konfliktust szülhet családon belül. Ágnes azt mondja, azért nem tartanak ettől, mert véleménye szerint nem teregetnek ki róluk semmit, a gyerekeik pedig semmilyen szégyellnivalót nem csináltak eddig sem, és a jövőben sem fognak.

Gyurkó Szilvia ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy a gyerekeknek joguk van a magánélethez, a szülői posztolási gyakorlatok pedig sok esetben éppen ezt sértik meg. Amikor a gyerek nem nyilváníthat véleményt, mert túl kicsi, vagy mert meg sem kérdezik, akkor sérül a véleménynyilvánításhoz való joga. Ha a gyereket kényszerrel, érzelmi zsarolással vagy a szülői ráhatás erejével visszaélve veszik rá arra, hogy fotózni lehessen, vagy részt vegyen egy videóban, az az erőszakmentes gyermekkorhoz való alapjogot sérti.

„És természetesen a gyereket kiszolgáltatott, vagy túl intim helyzetben bemutató tartalmak posztolása a közösségi médiában az emberi méltósághoz való jogot sérti. Ezek fontos határvonalak. A felelős szülői magatartás ezeken belül maradni, és a gyereket nem használni, vele nem visszaélni se közösségépítés, se reklámozás, se egyéb cél érdekében” – vázolja az alapokat a szakértő.

Ágneséknél ebből nincs probléma, mint mondja, a posztjaik és videóik nem azért készülnek, hogy a gyerekek feltétlenül benne legyenek, így érzelmi zsarolásról, fenyítésről sincs szó náluk. Ha valaki épp nincs olyan hangulatában, hogy szerepeljen, nem erőltetik. Hogy dilemmát okoz-e nekik, hogy a kisiskolás gyermekeik még nem láthatják át teljesen, hogy ha ők egy videóban önfeledten játszanak, bohóckodnak, azt nem csak a család fogja látni, hanem több ezer ismeretlen ember, szintén nemmel felel:

Nem bohóckodnak és nem játszanak szerepet a gyerekek, ezért nem.

Arra a kérdésre, hogy a gyerekekben tudatosul-e, hogy a közösségi média bejáratott arcai, így több ezren ismerhetik őket, azt mondja, el szokták nekik mondani, hogy amit épp kitesznek azt más, ismeretlen emberek is meg tudják majd nézni. Férjével együtt úgy látják, hogy a 7 és 4 éves gyerekeik megértik ezt, a legkisebb értelemszerűen még nem.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ágnes Tóth-Nagy (@agnestothnagy) által megosztott bejegyzés

Gyurkó Szilvia jóval sarkosabban értékeli a hasonló szituációkat:

A gyerek beleegyezése fontos, de annak érdemi tájékoztatáson kell nyugodnia. A másik fontos rész, hogy a gyerekek mindig valamilyen módon kiszolgáltatottak a szüleiknek. Szeretik őket, megbíznak bennük, nem feltételezik, hogy rosszat akarnának nekik – de sok esetben kevés esélyük van arra, hogy nemet mondjanak. Egy felelős szülő képes megmutatni a gyereknek a közösségi média jó és rossz oldalát. Ha viszont egy szülő manipulálni akar, azt is nagyon könnyen megteheti, anélkül, hogy fizikai kényszert kellene alkalmaznia.

– mondja a szakértő, itt külön megemlítve azokat az eseteket is, amikor a szülő „elpanaszolja”, hogy a gyerek nem volt együttműködő, nagyon nehéz volt rávenni, hogy szerepeljen. Ezek már azok az esetek, amelyek gyermekjogi szempontból is nehezen védhetők vagy indokolhatók.

Mit tehet egy kívülálló?

Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ami rendszeresen előjön a jelenséggel kapcsolatos vitákban. Az egészet ferde szemmel néző külső szemlélők rendre felvetik, hogy a gyerekeket meg kell védeni a szüleiktől és a rájuk erőszakolt világtól, és ha máshogy nem megy, a gyámügy segítségét kell hívni. De mennyire reális ez? A valóság az, hogy a hazai jogrend egyelőre nincs igazán felkészülve a sharentingre.

A magyar jogszabályok annyit írnak elő, hogy kiskorú gyermekről képmást, hangfelvételt a szülő előzetes hozzájárulásával lehet megosztani. Fellépni akkor lehet, ha nincs ilyen hozzájárulás, mégis van megosztás.

A Hintalovon információi alapján a gyerekekről való posztolás jelenleg teljes egészében a szülői felelősség körébe tartozik a magyar jogszabályok szerint. Csak akkor kap figyelmet egy ilyen poszt a gyermekvédelmi rendszer részéről, ha tartalmában veszélyeztető a gyermekre (például bántalmazzák benne, fenyegetik, vagy olyan helyzetbe hozzák, ami közvetlen vagy tartós veszélyeztetést jelent). Ilyen esetben indulhat eljárás annak feltárására, hogy adott családban milyen körülmények között él a gyerek, mi a helyzet a szülőkkel, van-e szükség gyermekvédelmi beavatkozásra. Ám ha ilyesmi nem merül fel, meg van kötve a hatóságok keze.

Egy másik, sharentingben utazó magyar nyelvű tartalomgyártó – akit szintén megkerestünk ezzel a cikkel kapcsolatban, hiába  – nemrég megelégelte, hogy a követői számon kérik, amiért a gyerekeivel reklámoz. Kitett egy videót, amelyben arról beszél, hogy tudatos stratégia volt részéről, hogy a gyermekei arcával gyűjtse be a követőket, magában a reklámozásban ugyanakkor nem lát problémát, sőt: gyakorlatilag munkaként tekint rá, aminek a végén a gyerekei (akik még kicsik, ezért előfordul, hogy be kell őket tanítani) fizetséget, jutalmat kapnak.

Ágnes is látta az ominózus videót, ám ő és a férje egyáltalán nem szimpatizálnak annak tartalmával, nem tartják helyesnek és elfogadhatónak a gyerekek reklámcélú értékesítését. Hirdetni ugyanakkor ők is szoktak termékeket a felületeiken, de mint mondja, a gyerekekkel csak olyanokat mutatnak be, amiket ők maguk is használnak vagy használnának, ami ebbe nem fér bele, azt elutasítják. Ennek értelmében az sem merül fel náluk, hogy anyagi haszonszerzés érdekében nyomást gyakoroljanak a gyerekeikre.

„Mi az életünkből egy apró torta szeletet mutatunk meg. Nem kellett és nem is kell soha megfelelniük senkinek a gyerekeknek” – összegzi gondolatait a háromgyermekes anya.

Mindent egybevetve tehát nehéz egyértelmű ítéletet hozni, mert sok esetben a szülő nem nyerészkedni próbál a gyermekén, hanem a jószándék vezérli, amikor a nyilvánosság elé tárja az életét. Gyurkó Szilvia zárásként elmondta, miért helyezhet mindez a gyerek vállára mégis hatalmas nyomást a jövőben, összességében, miért érdemes nagyon odafigyelni, ha már valaki arra adja a fejét, hogy a gyermeke életét kirakatba helyezi.

„Nagyon sok veszély van. A gyerekkor önmagában egy konstrukció, kevés a saját élmény, a családtagok, barátok, rokonok mesélik el nekünk, hogy milyenek voltunk. Ebből rakjuk össze a kora gyermekkor darabkáit, és azt, hogy mások hogyan látnak minket, befolyásolja, hogy mi hogyan látjuk magunkat.

Ez a folyamat kerül ezerszeres nagyításban egy olyan gyerek esetében, aki a nyilvánosság előtt nő fel.

A gyermekkor intimitása sérül, és kialakul egy olyan konstrukció, amiben az önkép, énkép, önértékelés nagyon nagy mértékben kívülre helyeződik, mások véleménye és elfogadása felerősödik, ahogy a másoknak való megfelelés is. Ez gyermekkorban, de felnőttként is komoly kihívásokat jelenthet” – ecseteli a Hintalovon Alapítvány szakembere.

Az mindenesetre tény, hogy a sharenting szülte konfliktusok valósak, és nem oldódnak meg azáltal, ha egyszerűen a szőnyeg alá söpörjük őket. Néhány évvel ezelőtt egy akkor 18 éves osztrák lány feljelentette a szüleit, mert úgy osztottak meg róla 500-nál is több fotót a Facebookon, hogy ő abba egyáltalán nem egyezett bele. Egy másik esetben egy holland unoka perelte be a saját nagymamáját, mert az többszöri kérés ellenére sem volt hajlandó eltüntetni az internetről a róla feltöltött képeket. Érthető módon mindkét esetben megromlott egymással a felek viszonya.

Ahogy végül elromlottak a dolgok Truman és Christof között is. A filmben a rendező minden mondatából sugárzik, hogy apjaként szereti Trumant, az utolsó dolog, amit akar, hogy fájdalmat okozzon neki. De az igazság megismerése után Truman mégis úgy dönt, nem hagyja magát többé kihasználni, és örökre távozik a showból.

Néhány év és következtetni tudunk majd, hogy az a Truman Show is így folytatódik-e, ami sokak szerint nem is létezik, míg mások szerint sosem látott tempóban dübörög.

The post A szemünk előtt nőnek fel, és fogalmuk sincs róla first appeared on 24.hu.