A vegán élsportoló, aki még a húsimádó apukáját is meggyőzte

Planéta Szimonetta profi kézilabdázó, aki két és fél évig nem tudott felépülni sérüléseiből. Aztán elkezdett kizárólag növényi alapú ételeket enni, és már egy hét után brutális változást érzett.

A vegán élsportoló, aki még a húsimádó apukáját is meggyőzte
„Apukám egy tipikus magyar, apuka, aki azt mondja, hogy húst hússal! Őt azzal tudtam meggyőzni, hogy visszakerültem a válogatottba vegánként, és tudtam újra gólokat dobni” – mondta Planéta Szimonetta profi kézilabdázó, aki sérülései miatt összesen 791 napig nem léphetett pályára. Azt hitte, vége a karrierjének, de a növényi táplálkozás segített neki visszatérni az élsportba – sőt már a sport utáni életét is vegán sütikre alapozná.