Amara, Mici, Gregorio Ádám – rengeteg celebbaba született az idén Magyarországon

Mint mindig, most is vegyesen kaptak az újszülöttek hagyományos, illetve kicsit extrémebb neveket. The post Amara, Mici, Gregorio Ádám – rengeteg celebbaba született az idén Magyarországon first appeared on 24.hu.

Amara, Mici, Gregorio Ádám – rengeteg celebbaba született az idén Magyarországon

Egészen március második feléig kellett várni az idei első olyan hírre, amelyben celebek gyerekének születéséről számolhattunk be: ebben a hónapban jött világra Annoni Zita és Gianni Annoni második kisfia. Bátyjához hasonlóan ő is egy olasz és egy magyar keresztnevet kapott, így lett Gregorio Ádám.

Áprilisban három baba érkezett. A sort Lipcsei Betta és Juhász Roland kislánya nyitotta meg, aki a Lana nevet kapta. Őt követte Kustánczi Lia kisfia, Benett, aki anyukája elmondása szerint éjszaka van ébren és nappal alszik, ami nem okoz gondot, mivel a DJ hozzászokott az éjszakázáshoz. A költészet napján született meg Fresh Viki, azaz Gyulai Viktória második gyereke. A kislány neve Mici lett.

Május elején érkezett Szőcs Renáta, a Star Academy egykori győztesének kislánya, Amélia. Az énekesnő pár nappal a szülés előtt még Ferenc pápának énekelt mindenórás kismamaként. Szintén május elején született meg Stohl Luca első gyermeke. Stohl András első unokája, aki a Róza nevet kapta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Stohl Luca (@lucastohl) által megosztott bejegyzés

Májusban Kulcsár Edina és G.w.M, azaz Varga Márk első közös kislánya is megérkezett. A kis Amara egyébként mindkettőjüknek a harmadik gyereke, hiszen a kapcsolatba két-két gyerekkel érkeztek.

Júniusban született meg Antal Timi, a 2012-es X-Faktor finalistájának második gyermeke. Kislánya után egy kisfiúnak, Vencelnek örülhetett. Ezután született meg Békefi Viktória és Feng Ya Ou kislánya, akinek a neve a pár közös klipjéből derült ki. A baba nevét kínai szokás szerint a kislány nagyapja dönthette el, így lett végül Mei Liza.

Solti Berni két méhen kívüli terhesség és öt lombik után lett várandós Solti Ádámmal közös kisfiukkal. Benedikt végül júliusban jött világra. Dér Heni és férje, Bakos Gergő kisfia, Bendegúz is kalandosan született 2021-ben, hiszen az autóban indult be a szülés, és rendőri felvezetéssel jutottak el a kórházba, de most második gyermekük, Blanka születése sem volt átlagos. A kislány rekordgyorsasággal született meg, az énekesnő negyedóra alatt adott neki életet júliusban.

Augusztusban született meg Hosszú Katinka és Gelencsér Máté első gyermeke, Kamília. A háromszoros olimpiai bajnok úszónőt azzal a tanáccsal nyugtatta édesanyja, hogy nem lehet tökéletes anyuka, csak a lehető legjobb.

Következzenek az őszi babák: Vasvári Vivien harmadik gyermeke szeptemberben jött világra, és az első kettőhöz, Arianához és Edwardhoz hasonlóan ő is nemzetközi nevet kapott, így lett Colin. Szintén szeptemberben érkezett meg Ábel, a Puskás-Dallos házaspár első gyermeke. Puskás-Dallos Peti később az apáknak üzent: azt tanácsolta, legyenek minél többet együtt a családjukkal, és ha úgy van, inkább hagyják ki a tejfakasztó bulit.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Puskás-Dallos Bogi                     </div>
                                            <div class= Tovább olvasom a teljes cikket   

Mi a reakciód?

like

dislike

love

funny

angry

sad

wow