Amazonasi stílusú dzsungellé varázsolta az árvíz Budapest folyóparti erdőit, csónakból tártuk fel a cuppogós tényeket
Kevés szenny, sok varázslat és egy elsodort építkezés hulladékai. A legkeményebb tengerészek Újpestről indultak neki. Jelentés a 691 centis téli csúcsról.
Az árvizeknek nem kizárólag az az értelmük, hogy azok is csinálhassanak pár megosztható videót a Parlament alatti rakpartszakaszon, akik most vették észre, hogy a két leghosszabb, észak-déli irányú budapesti autóút között van egy folyó is.
Az árvizek az ókorban életet hoztak, később rengeteg műanyag hulladékot, amiből ma már jóval kevesebb van, mint a demokrácia idején volt, az ismert vízrajzi jelenség mégsem vált teljesen feleslegessé 2023-ra sem. Az árvizek töltik meg ugyanis élettel a magyarországi bioszféra talán leglátványosabb élőhelyeit, az ártéri erdőket. A szokatlan karácsonyi árhullám tetőzésekor ezért nem a belváros, hanem a természetes folyópartszakaszokban gazdag Újpest felé indultam el. A koncepcionális megalapozottság mellett azért is, mert itt van kikötve a csónakunk, így ha másfelé indultam volna el, csak úszva tudtam volna közlekedni a hatfokos vízben, úgy pedig nehezebb megmutatni az olvasóknak az árvíz másik arcát.
A csónak a Szentendrei-sziget város felőli csúcsával kábé egy vonalban, a Tungsram strand nevű újpesti partszakaszon van kikötve, ami úgy néz ki, mint egy sokkal kisebb és sokkal lepattantabb Római part. Egy Üdülő sor nevű utca fut végig a folyó mentén, a szárazföld felőli oldalán omladozó csónakházakkal és evezősklubokkal, a másikon meredek rézsűvel, aminek a lábánál úszó stégek, úszóházak és nagy, rozsdásodó hajók sorakoznak. A Művész, aki olyan széles karimájú bőrkalapot hord, aminek a karimájáról rövid cérnaszálakra kötött parafa dugók fityegnek körben, és aki a nevének megfelelően költő és képzőművész, az Új Prüdéria előtti korban szabadiskolát tartott fenn az egyik állóhajón, nem titkoltan üzekedési céllal. Nem magával a hajóval próbált sajnos kopulálni, hanem az erre hajlamos wannabe művésznőkkel.
