Árpa Attila beszólt Hajós Andrásnak: „Olyan dolgokat mondott, amiknek semmi értelme”
Az egykor nagy sikerű Heti Hetes alapítójaként mesélt. The post Árpa Attila beszólt Hajós Andrásnak: „Olyan dolgokat mondott, amiknek semmi értelme” first appeared on Story.
Bár talán már kevesen emlékeznek rá, a kereskedelmi csatornák indulásának idején Árpa Attila olyan sikeres műsorok indulásában működött közre, mint a ValóVilág, a Mónika Show vagy éppen a Pasik című vígjátéksorozat. De részt vállalt olyan műsor elkészítésében is, amivel kapcsolatban vegyes érzései vannak. Ilyen a HetiHetes, illetve a műsor sztárvendégei. „Nem vagyok velük rosszban, de nem tartom velük a kapcsolatot. Nemrégiben volt az egyik csatornán egy Heti Hetes nosztalgiaadás, ahol beszéltek arról is, nekem mi közöm volt hozzá, és a szereplők nagyrészt hülyeségeket beszéltek, és rosszul is emlékeztek. Hajós András például olyan dolgokat mondott, amelyeknek semmi értelme. Például azt mondta, nem érti, nekem mi közöm van ahhoz a műsorhoz, hiszen az magától ment. Persze, mert én hoztam létre. Amikor ő beült, én már nem is voltam az RTL-nél, tehát ő honnan a fenéből tudná ezt. Nem sértődök meg, hanem csak rázom a fejem, és megyek tovább. Azonban Havas Henrikkel és Verebes Istvánnal kifejezetten jóban vagyunk” – mesélte őszintén Hevesi Tamásnak Árpa Attila.
Kiemelt kép: RTL/TV2
The post Árpa Attila beszólt Hajós Andrásnak: „Olyan dolgokat mondott, amiknek semmi értelme” first appeared on Story.