„Az egészségem az elsődleges és nem az álmaim” – visszavonul a világbajnok magyar kajakos

Hagymási Rékának covidfertőzés miatt sokat ki kellett hagynia, és úgy látta, nem tudna százszázalékos lenni. The post „Az egészségem az elsődleges és nem az álmaim” – visszavonul a világbajnok magyar kajakos first appeared on 24.hu.

„Az egészségem az elsődleges és nem az álmaim” – visszavonul a világbajnok magyar kajakos

A 29 éves sportoló elmondta, a koronavírus-fertőzés utóhatásai, a lassú felépülés miatt sok időt kellett kihagynia, de hosszú, szenvedős folyamat után elkezdte ősszel a felkészülést.

„Szerettem volna visszatérni a vérkeringésbe, szerettem volna 2023-ban újra versenyezni. Az erő és a fizikai állapotom azonban nehezen jött vissza, így ősszel megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy már sem fizikailag, sem lelkileg nem tudnék százszázalékos lenni, így a befejezés mellett döntöttem.”

Azt tudta, hogy egyszer vége lesz a sportpályafutásának, de 21 év után méltóbb befejezésre vágyott.

Az idő segített a feldolgozásban, rá kellett jönnöm, hogy az egészségem, az életem az elsődleges és nem az álmaim.

Öt éve a sportszázad tagja, idén jár le a szerződése, de marad a Magyar Honvédségnél, és sportszervezői vagy a gazdasági végzettségének megfelelően szeretne beosztásba kerülni.

The post „Az egészségem az elsődleges és nem az álmaim” – visszavonul a világbajnok magyar kajakos first appeared on 24.hu.