Az igazgató állásába került, hogy hatodikosoknak mutatták meg Michelangelo Dávidját

Három éven belül ő a harmadik távozó vezető a floridai iskolában. The post Az igazgató állásába került, hogy hatodikosoknak mutatták meg Michelangelo Dávidját first appeared on 24.hu.

Az igazgató állásába került, hogy hatodikosoknak mutatták meg Michelangelo Dávidját

Ultimátumot kapott március 20-án, hétfőn Hope Carrasquilla, a floridai Tallahassee Classical School igazgatónője: vagy önszántából távozik, vagy kirúgják. Az intézményvezetőnek azért kellett távoznia, mert egy az itáliai reneszánszról szóló művészettörténet órán a hatodikos diákok megnézték Michelangelo Dávidját – írja a HuffPost.

Carrasquilla, aki egy éve töltötte be a posztját azt mondja, három szülő tett panaszt a reneszánsz művészetről szóló óra miatt. Az egyikük szimplán pornográfnak minősítette Michelangelo mesterművét, ketten pedig azt nehezményezték, hogy az iskola nem értesítette őket előre, hogy ilyesmit fognak mutogatni a gyerekeiknek.

Todd Gipstein / Contributor / Getty Images

A volt igazgatónő elismerte, az iskolában érvényben van egy protokoll mely szerint levélben értesítik a szülőket, ha hasonló műalkotások szerepelnek a tananyagban, de „egy sor félreértés miatt” ezesetben a hatodikosok szülei nem kapták meg a reneszánsz óra anyagáról szóló levelet.

Barney Bishop, az iskola vezetőségének elnöke elismerte, hogy lemondásra szólította fel Carrasquillát, azt azonban nem árulta el, hogy miért. Azt mondta, a meztelen szobor ügye csak egy volt az okok között, de az iskola ügyvédjeinek tanácsára nem ad ki bővebb információt. Bishhop szerint a szülők jogainak minden egyéb fölött kell állniuk és ő maga folyamatosan azon dolgozik, hogy a szülőknek még több beleszólásuk legyen a tananyagba és az iskola ügyeibe.

A Tallahassee Classical School klasszikus oktatást ígér, mely filozófia és nyugati művészetek tanításával igyekszik kritikus gondolkodásra nevelni a diákokat, ezért népszerű a vallásos keresztény szülők körében. Az intézmény 2020 óta működik, Hope Carrasquilla volt a harmadik igazgatója.

The post Az igazgató állásába került, hogy hatodikosoknak mutatták meg Michelangelo Dávidját first appeared on 24.hu.