Az Indul a bakterház Bendegúza: Kétszer is nekifutott, hogy boldog legyen

Olvasztó Imre nem ismerte a szüleit, és minden álma egy saját család volt. A második kudarcot már nem bírta elviselni. The post Az Indul a bakterház Bendegúza: Kétszer is nekifutott, hogy boldog legyen first appeared on Story.

Az Indul a bakterház Bendegúza: Kétszer is nekifutott, hogy boldog legyen

Élete maga volt a népmese, legalábbis eleinte. Olvasztó Imre nyolc hónapos korában árván maradt, háromévesen aztán egy asszony örökbe fogadta – végre valakit anyunak szólíthatott. Az Indul a bakterház című film alkotói választották ki a nyegle parasztfiú, Regős Bendegúz szerepére. Több mint háromezer fiú közül lett övé a lehetőség, mert a rendezőt alaposan fenékbe rúgta. Mihályfi Sándor ugyanis így tesztelte a jelentkezők rátermettségét. Olyan színészekkel játszott együtt, mint Koltai Róbert, Haumann Péter, Pécsi Ildikó vagy Molnár Piroska. A forgatás után Imre visszament az iskolába, el is végezte, később filmnyomó, szitanyomó és grafikus lett. Közben több szerepet is ajánlottak neki, de úgy érezte, a filmezés nem neki való. „Ha kifestek egy szobát, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nekem a továbbiakban akár festőnek kellene lennem. Ez vonatkozik a színészetre is – magyarázta Imre, aki így örökre a kis Bendegúz maradt. Igaz, ez sem tetszett neki. – Bendegúznak szólítanak, de nemcsak a kollégáim, hanem a régi ismerőseim is. Sokszor könyörgök, hogy hívjatok már Iminek, de nem áll rá a szájuk. Nekik Bendegúz maradok… Sosem vágytam a reflektorfényre, csak arra, hogy boldog legyek” – mondta, aki családját és otthonát tartotta a fő művének. Idővel azonban félresiklott az élete. Első feleségétől való válása után, akitől egy fia és egy lánya született, ismét rátalált a szerelem. Második nejétől is született egy fia, akit Bendegúznak kereszteltek. Azonban ez a házasság is zátonyra futott, otthonára pedig kikerült az eladó tábla, ami mélyen érintette. Olyannyira, hogy 2013 nyarán Fót és Csomád között egy erdős részre autózott, majd felakasztotta magát egy fára. Mindössze 46 éves volt.

Fotó: Archív

Rátalált a nővére

Imre a legendás alkotásnak köszönhetően talált egymásra az egyik nővérével. A lány látta a filmet, majd egy stábtag segítségével vette fel a kapcsolatot vele.

A kiemelt képen Pécsi Ildikóval, Haumann Péterrel és Koltai Róberttel (Fotó: Steindl Gabriella/fotocentral.hu)

The post Az Indul a bakterház Bendegúza: Kétszer is nekifutott, hogy boldog legyen first appeared on Story.