Az ország, ahol még elnyomónak lenni is szar
Az Anyaföld című dokumentumfilm bemutatja, hogyan van kiszolgáltatva mindenki az önkénynek Fehéroroszországban, álljon a barikád bármelyik oldalán.
A legtöbben úgy emlékezünk vissza 2020-ra, mintha végig minden csak a járványról szólt volna, de volt pár hét azon a nyáron, amikor a maszkokat és lélegeztetőgépeket utcai összecsapások képei szorították le a címlapokról.
Augusztus elején Fehéroroszország nagyvárosaiban tüntetők vonultak az utcákra, miután az eredményeken egyértelműen látszott volt, hogy az országot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenka pofátlanul elcsalta az elnökválasztást. A belbiztonsági erők brutálisan szétverték a tüntetőket, néhol még az éles lőszer használatától sem riadtak vissza. Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe, sokakat megvertek, voltak, akiket meg is öltek. És a következmények? A tüntetéseket szétverő rendőröket kitüntették, Lukasenka hatalma szilárdabb, mint valaha, és még a magyar külügyminiszter is olyan lelkesen utazgat Minszkbe, mintna nem is látta volna Szíjj László jachtján, mit történik az utcákon.
Alexander Mihalkovich és Hanna Badziaka dokumentumfilmje, az Anyaföld nem egyszerűen csak ezeket az eseményeket meséli el testközelből, hanem levert tüntetések történetét összekapcsolják azoknak a fehérorosz anyáknak az harcával, akik a diktatúra bíróságától várnának jogi elégtételt, miután a bántalmazásokra panaszkodó fiaik több mint gyanús körülmények között haltak meg katonai szolgálatuk alatt.
A fehérorosz kormányzati plakátokon a nemzet büszkeségeként hirdetik a hadsereget, ahol azonban még mindig él a szovjet időkből megörökölt gyedovsina kegyetlen gyakorlata, azaz az újoncok megalázása, csicskáztatása és bántalmazása. A filmben szereplő Szvetlana meg van győződve róla, hogy fia nem öngyilkos lett, hanem a katonatársai kínozták halálra. A 21 éves Aljakszandr Korzicsot még 2017 őszén felakasztva találták meg a laktanya egészségügyi részlegének alagsorában. A lábait cipőfűzővel kötözték össze, fejét pedig egy póló takarta, a viszgálóbizottság mégis kizárta a bűncselekmény lehetőségét, és öngyilkosságnak minősítette az ügyet.
Szvetlana igyekszik összegyűjteni azoknak az anyáknak a beszámolóit, akik úgy érzik, a hadsereg öngyilkosságnak állította be a fiuk megölését, mert így talán nyomást tud gyakorolni a hadügyminisztériumra. Vannak olyan családok, akik meg sem nézhették a fiuk holttestét, mert meglátták volna az ütések nyomait. Bár később a bíróság elítélt három katonát Aljakszandr Korzics ügyében, de csak vesztegetés, lopás és hatalommal való visszaélés miatt. A gyilkosságot nem bizonyították rájuk.
Ebbe a rendszerbe kerül be 2020-ban Nyikita is, erre a bánásmódra számíthat, ha nem teljesíti a parancsokat. A megfélemlített katonáktól nem meglepő, hogy vannak, akik túlteljesítik a parancsot, és agyonvernek valakit az utcán vagy a tömegbe lőnek a tüntetések alatt. Mindegy is, hogy melyik oldalán állsz a barikádnak, sehol sincs jogbiztonság, ki vagy szolgáltatva az önkénynek. Nyikita ezt próbálja elmagyarázni a még civilben lévő barátainak, akik aktív résztvevői a tiltakozásoknak. De Nyikita barátai már nem várták meg, hogy őket is besorozzák, és Ukrajnába mentek, ahonnan aztán újra menekülniük kellett, amikor megkezdődött az orosz invázió.
