Az új szerelem új életmódot és nyugodtabb éjszakákat is hozott
57 éves nyugalmazott katonatiszt vagyok. Őszintén nem gondoltam már arra, hogy még valaha bekopogtat a szerelem az életembe. Büszke vagyok, hogy egész életemben a seregben szolgáltam. Nem hagytam magam 50 felett sem elpuhulni. A lányom szerint ötvennek sem nézek ki. The post Az új szerelem új életmódot és nyugodtabb éjszakákat is hozott first appeared on 24.hu.
Amikor Verát megismertem, minden nagyszerűen alakult. Ő még alig múlt 40 éves, gyönyörű mosolygós, fiatal nő. Nála szebbet nem láttam életemben. Nem telt el sok idő, és össze is költöztünk. Minek két háztartást fenntartanunk, ha folyton együtt vagyunk? De aztán Vera egy reggel szembesített egy olyan dologgal, amely váratlanul érintett. Azt mondta, képtelenség mellettem aludni, de nem a jó értelemben. Jobban tenném, ha nem délután aludnék egyet, amikor ő dolgozik, hanem éjszaka.
Folyamatosan felriad, amikor kikászálódom az ágyból, hogy a mosdóba menjek, utána meg nehezen alszik vissza. Egyébként is nehezen alszik el esténként. És sajnos ez nem egy-egy fürdőszobai kitérőről szólt éjszakánként. Volt, amikor négyszer-ötször is ki kellett mennem a mellékhelyiségbe.
Nem lett ebből vita közöttünk. Tudtam, hogy valamit tennem kell, nemcsak Vera miatt, hanem a saját egészségem érdekében is. Már csak azért is foglalkoznom kellett ezzel, mert noha a párom csak ezt az egy tünetet tapasztalta, én számos egyébbel is szembesültem, bár szerencsére azok nem voltak annyira vészesek. Néha nehezen indult el a vizelés, vagy hirtelen tört rám a pisilhetnék, és előfordult, hogy úgy éreztem, nem tudom kipisilni magamat rendesen.
Summa summarum, meg kellett tudnom az okát. Elég gyorsan rá is leltem, jobban mondva az urológusom: jóindulatú prosztatamegnagyobbodásom van. Nagy „szerencsém”, hogy ezzel egy időben kiderült az is, viszonylag könnyen tehetek ellene.
Igaz, hogy a délutáni sziesztáknak vége, és helyette eljárok a fiatalok közé a konditerembe, és sokkal fittebbnek is érzem magam azóta. Másrészt jobban figyelek az étkezésemre. A cukromat és a koleszterinszintemet is rendbe tette az orvos. Elkezdtem használni egy gyógynövényes készítményt is, ami rendbe tette a vizelési zavaraimat.
Már kerülöm az alkoholt, a kávét (ezzel egyébként két legyet ütök egy csapásra, mert így az édesítőszert is „megspórolom”), a hideg és szénsavas italokat. Eleinte nehéznek tűnt mindezt betartani, de a tapasztalat azt mutatja, hogy egyáltalán nem az. Mint ahogy az sem, hogy lefekvés előtt úgy három órával már nem iszok semmit. Az már csak hab a tortán, hogy az életmódváltásnak köszönhetően jobban nézek ki, mint valaha.
Így már nemcsak nekem, de Verának is nyugodtak az éjszakái. Hihetetlen, hogy ilyen csoda életem lehet így 60 körül.
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.
The post Az új szerelem új életmódot és nyugodtabb éjszakákat is hozott first appeared on 24.hu.