Azoktól a dolgoktól félünk leginkább...
Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsóneműt nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérneműt a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltűnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat.(Charles Eisenstein: Megszentelt gazdaságtan)
Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsóneműt nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérneműt a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltűnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat.
(Charles Eisenstein: Megszentelt gazdaságtan)
(Charles Eisenstein: Megszentelt gazdaságtan)
