Beperelte egy színész Mia Gothot, mert szerinte az szándékosan rúgta fejbe, majd sértegette

Aztán meg is fenyegette. The post Beperelte egy színész Mia Gothot, mert szerinte az szándékosan rúgta fejbe, majd sértegette first appeared on 24.hu.

Beperelte egy színész Mia Gothot, mert szerinte az szándékosan rúgta fejbe, majd sértegette

Egy háttérszínész perelte be pénteken a MaXXXine főszereplőjét alakító Mia Gothot, a gyártó A24-et, illetve a rendező Ti Westet, állítva, hogy 2023 áprilisában szándékosan rúgta fejbe a film forgatásán, majd meg is alázta – írja a Variety.

James Hunter a bírósági beadványában arról írt, hogy

agyrázkódást szenvedett a Pearl, illetve az X folytatásának szánt film gyártása során, amiben egy három napos szerződéssel vett részt.

A stáblistán csak halott gyülekezeti tagként feltűnő Hunter szerint az első forgatási napon órákat kellett a földön fekve töltenie, beborítva művérrel, ami nyilvánvalóan vonzotta a hangyákat és szúnyogokat. És ha mindez még nem lett volna elég, Gothnak az volt a feladata, hogy elfusson mellette, vagy épp futás közben átugorjon rajta, egy pillanatra lenézve.

Ezt a színésznőnek végül nyilvánvalóan sikerült abszolválnia, az út azonban nem volt könnyű, hiszen a perirat szerint az a negyedik próbálkozásnál majdnem rálépett. A férfi ezt azonnal jelezte a rendezőasszisztensek egyikének, aki továbbadta a panaszt Gothnak, remélve, hogy a probléma megoldódik.

Nem így történt:

a következő felvételnél a nő ugyanis előbb szándékosan fejberúgta a bakancsával, majd a következő szünetben a mosdóban tett gúnyos, illetve sértő megjegyzéseket, hozzátéve, hogy Hunter úgysem fog semmit tenni a történtek ellen.

A történet itt még mindig nem ért véget, hiszen a nap végén hazaautózó színész furcsán érezte magát a rúgás miatt, így kétszer is félre kellett állnia, másnap pedig megtudta, hogy nem kell többé visszamennie a forgatásra.

A MaXXXine premierdátuma egyébként még nem ismert, előzetesét azonban már 2022-ben láthattuk:

The post Beperelte egy színész Mia Gothot, mert szerinte az szándékosan rúgta fejbe, majd sértegette first appeared on 24.hu.