Csökkentik a pártállami funkcionáriusok nyugdíját Csehországban
Ezerötszáz érintettet számoltak össze. The post Csökkentik a pártállami funkcionáriusok nyugdíját Csehországban first appeared on 24.hu.
Már a közeljövőben csökkentik a volt kommunista rendszer prominenseinek nyugdíját Csehországban. A prágai Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet (ÚSTR) mintegy 1500 nyugdíjas nevét tartalmazó jegyzéket állított össze, amelyet átadott a nyugdíjhivatalnak, illetve a védelmi és a belügyi tárca vezetésének – közölte Ladislav Kudrna, az ÚSTR igazgatója szerdán Prágában sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.
A jobbközép kormánykoalíció kezdeményezésére a cseh parlament által 2022 őszén elfogadott törvény azokra vonatkozik, akik a volt Csehszlovákiában 1948 februárja és 1989 novembere között, tehát a szocialista rendszer idején vezető és fontos tisztségeket láttak el például a kommunista pártban, az államban, a fegyveres erőknél, a bíróságoknál és az ügyészségeken, valamint a népi milícia parancsnokságában. A konkrét névjegyzék kidolgozásával az ÚSTR-t bízták meg.
„Mintegy 200 személy adatait már leellenőriztük, náluk a nyugdíjcsökkentés azonnal bevezethető, további mintegy 1300 személy adatainál még nem zárult le az ellenőrzés” – mondta Ladislav Kudrna újságíróknak.
A törvény szerint a volt csehszlovák kommunista rendszer Csehországban még élő prominenseinek nyugdíját havi 300 koronával csökkentik, és csökken az az alap is, amelyből a nyugdíjat kiszámolták.
Bár korábban a cseh sajtó azt írta, hogy a törvény mintegy 3 ezer személyt érinthet, kiderült, hogy a valódi szám ennek a fele. „Több mint egy év kutatásai alapján úgy véljük, hogy a mostani szám már nemigen fog módosulni” – jegyezte meg Ladislav Kudrna. A jegyzékbe 2024 végéig lehet felvenni új neveket, azután már nem.
Az ellenzék korábban bírálta a koalíciót, mert szerinte már nincs gyakorlati értelme a jogszabálynak, hiszen döntően csak több mint 90 éves embereket érint. Marian Jurecka kormányfőhelyettes szerint a törvény elfogadása és életbe lépése elsősorban szimbolikus jelentősége miatt fontos.
The post Csökkentik a pártállami funkcionáriusok nyugdíját Csehországban first appeared on 24.hu.