David Guetta tartott egy lebutított záróbulit, és nyert

A várakozásoknak megfelelően közel teltház volt szombaton a Szigeten. A legtöbben David Guettára voltak kíváncsiak, a francia dj pedig elérte azt, amit kellett: mindenki táncolt. The post David Guetta tartott egy lebutított záróbulit, és nyert first appeared on 24.hu.

David Guetta tartott egy lebutított záróbulit, és nyert

Az idei Sziget vélhetően nem lesz ott a fesztivál történetének leglátogatottabb eseményei között, a szervezők már a nyitás előtt elmondták, hogy „sokkal kevesebb látogatóra és szerényebb nyereségre” számítanak idén. Az első három nap ennek megfelelően is indult, csütörtökön nem jöttek a tömegek, ám a pénteki teltház, és a közel ilyen zsúfolt szombat javított az összképen.

Ahogy a szervezők elmondták, Hollandiából és Írországból rengeteg fesztiválozó érkezett, utóbbit Niall Horan nagyszínpados koncertjén érezni is lehetett, rengetegen lengették az országzászlót is, az előadó nagy örömére.

A One Direction egykori énekese szemmel láthatóan szólókarrierje egyik legjobb buliját élte meg, és ennek többször hangot is adott. Végig látható volt rajta, hogy teljesen meghatódott a nagy tömegtől és az onnan áradó szeretettől, amely egyes rajongóknál hisztérikus őrületben öltött formát.

Az ír énekes különösebb extrák nélkül, egy tisztességesen lenyomott koncerttel is az ujja köré tudta csavarni a közönséget. Sőt, néha olyan érzése volt az embernek, mintha Horan lenne a főattrakció.

A nap egyik legjobb koncertjét a Jungle by Night adta a Freedome-ban, a holland zenekar alaposan felrázta a TV Girlön elkényelmesedő közönséget, vélhetően azért is, mert szinte hazai pályán játszottak. Egyetlen baj volt, hogy fellépésük 15 perc híján belelógott az este fő fellépőjének koncertjébe.

David Guetta korábban inkább a fesztivál zárásáért volt felelős, de ahogy tavaly Calvin Harrisnek, úgy most a francia dj-nek is sikerült szombaton szinte minden fesztiválozót a nagyszínpadhoz csábítania és ott tartania, ráadásul sokkal kevesebb munkával, mint a skót producernek.

Varga Jennifer / 24.hu

Guetta öt éve adott ki utoljára rendes nagylemezt, de az azóta megjelent dalaival is folyamatosan jelen van a lejátszási listák élbolyában, igaz, egyre kevesebb hozzáadott értékkel.

Az este az elmúlt show-khoz hasonlóan az I’m Blue-What is Love-One Kiss trióval nyitott, aztán sorra jöttek a fel/átdolgozások:

Mindenki Geuttára táncolt, közben Coldplayt, Haddawayt és Dua Lipát énekelt, vagy megőrült a Prodigy-re.Guetta bezsebelte a közönség elismerését, és ahogy szokta, még egy másik dj, a 2015-ben a Szigeten játszó, azóta már elhunyt Avicii egyik számának átdolgozását is bedobta. Utóbbitól persze még nagyobb lett az őrület, mégis, egy közel 5 ezres gyros ízével a szánkban egy kicsit olcsónak tűnt a buli.

Az rendben van, hogy a dj ezekkel a számokkal ostromolta a listákat, de szombaton, headlinerként picit kevésnek tűnt az idén 30 éves fesztiválhoz. Olyan volt, mintha előrehozták volna a fesztiválokat záró end show-t, csak éppen tűzijáték és mindenféle cicoma és meglepetés nélkül. A francia dj show-ja tulajdonképpen úgy illeszkedett a Sziget koncertjei közé, ahogy a fesztivál ételkínálatába a pénztárcabarát menü, és a siker is hasonló volt.

Guetta a showmani feladatokat is megoldotta néhány iloveyou-val és makesomenoise-zal, egy kis tapsoltatással, vagy azzal,  hogy a számközben közben szólt a közönséghez, mint egy „lemezlovas”. De ennyi bőven elég volt a közönségnek, amely pontosan tudta, hogy mit várhat az estétől.

Ennek megfelelően mozdulni nem lehetett a Nagyszínpad környékén, mindenki táncolt, énekelt, biztos, hogy többen élték meg beteljesülésként a bulit, mint valami iparos munkának, mert tényleg úgy tűnt, hogy alig volt olyan, aki nem az idei Sziget egyik legjobb estéjét élné át éppen.

Ezek miatt nehéz is megúszósnak nevezni a bulit, és az is tény, hogy Guetta nagyon hatékony volt a befektetett munkához képest, és ami működött az este, azt igazából már korábban megoldotta a stúdióban. De végülis mindenki elégedett lehetett: a közönség megkapta azt, amiért jött, Guetta is boldog volt, és talán még a szervezők várakozásait is felülmúlja a szombati nap látogatószáma.

Varga Jennifer / 24.hu

The post David Guetta tartott egy lebutított záróbulit, és nyert first appeared on 24.hu.