Drónfelvétel: elakadt a pilisvörösvári tanuszoda építése, fedetlenül áll a faszerkezet

A kormány uszodaépítési programjának pilisvörösvári állomását a gazdasági helyzetben megemelkedett költségek akasztották meg. The post Drónfelvétel: elakadt a pilisvörösvári tanuszoda építése, fedetlenül áll a faszerkezet first appeared on atlatszo.hu.

Drónfelvétel: elakadt a pilisvörösvári tanuszoda építése, fedetlenül áll a faszerkezet

Megállt a pilisvörösvári tanuszoda építése, így nagyon úgy tűnik, hogy a beruházás korábban már módosított befejezési határidejét sem fogják tudni tartani. A kormány uszodaépítési programját a veszélyhelyzet alatt drasztikusan megemelkedett építési költségek akasztották meg. A kivitelező cég telefonszámán azt az információt kaptuk decemberben, hogy leálltak a munkálatok. Szerintük az sem baj, hogy a faszerkezet fedetlenül áll, mert „le van kezelve”. A kormány bruttó 176 millió forint plusztámogatást biztosít, hogy ne maradjon csontváz a tanuszoda épülete. Azonban kérdéses, hogy elég lesz-e a befejezéshez a pénz, és hogy mikor tudják végre átadni a létesítményt.

Közel tíz éve, 2014-ben indult el a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program, amelynek része a tanuszodák kialakítása. A kormányt cseppet sem zavarta, hogy az első ütemben tervezett uszodák nem készültek el időben. 2017-ben bejelentette a második ütemet, ami szerint újabb 26 településen lesz uszoda. A pilisvörösvári sportlétesítmény a második turnusba tartozik, azonban azt még nem tudni, hogy a gyerekek mikor tudnak végre csobbanni a „hazai” medencékben.

2004 óta húzódik az uszodaépítés

Ha valaki meg szeretné taníttatni úszni a gyerekét Pest megyei településen, akkor azt jelenleg a fővárosban tudja megoldani. Pilisvörösváron már régóta várnak a sportlétesítményre. Még 2004-ben döntött úgy a település akkori vezetése, hogy legyen városi uszoda és sportcentrum. Tervpályázatot is kiírtak, melyet a Széll&Urbanek kft. nyert meg 2006-ban. Az alapkőletétel még megtörtént, ám a várt építkezés elmaradt.

2017-ben derült ki, hogy Pilisvörösvár bekerült az uszodaépítési program második szakaszába. Az uszoda így nem önkormányzati beruházás lett, hanem állami. A polgármester 2018-ban azt mondta, hogy a létesítménynek 2019 júniusára kell elkészülnie. De mint utólag kiderült, ez túlzottan optimista várakozás volt, a valóságban addigra még a közbeszerzést sem írták ki.

A közbeszerzést 2019 szeptemberében írta ki a BMSK (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.). 2020 májusában tették közzé az összegzést az ajánlatok elbírálásáról, ami alapján már lehetett tudni, hogy a versenyt a Kova-Line Kft. nyerte meg, és ők építhetik fel az 1 300 négyzetméteres létesítményt. Ez két medencét takar, egy 10×6 és egy 25×15 méterest. Az uszoda nettó 806 millió forintért készülhet el. (A közbeszerzési értesítőben csak 2021 februárjában tették közzé az eredményről a tájékoztatót.)

A kormány kedvenc stadionépítői húzhatják fel a pilisvörösvári uszodát is közel egymilliárd forintért | atlatszo.hu

Úgy tűnik, végre megvalósul Gazdagréten a tanuszoda, amit elsősorban a közeli általános iskolák diákjai használhatnak majd. Csak a harmadik próbálkozásra sikerült eljutni egy érvényes közbeszerzés lezárásáig, amit a Laterex Építő Zrt. nyert meg nettó 870 millió forintért.

A kis cég alvállalkozók bevonásával kezdett bele az építkezésbe. Nem kisebb nevekkel társult mint West Hungária Bau Kft. és a Pharos ’95 Kft. A WHB igazi nagyágyú, tulajdonosa az a Paár Attila, aki korábban az Eliosban megvásárolta Tiborcz István tulajdonrészét.

2021 márciusában el is indult a munka, ami előreláthatólag 2022 júniusáig tartott volna.

Decemberben állt az építkezés

A területen hónapok óta nem folyik érdemi munka a helyiek elmondása szerint.

Megkerestük a kivitelező céget decemberben a honlapon található telefonszámon. Kovács Józsefet értük utol, aki megerősítette az információt, hogy leálltak a munkálatokkal.

„Az, hogy idáig eljutottunk, az nekünk plusz 140 millió forintba került. Azt gondoljuk, hogy lesz állami korrekció, de egyelőre semmi nincs, ehhez kormánydöntés kell, ami még nincs”

– mondta el a kivitelező cég képviselője az Átlátszónak, és hozzátette, hogy bár folynak a tárgyalások a beruházóval, érdemi eredmény még nincs. Kovács József több leállt uszoda- és iskolaépítésről is tud, de helyszíneket nem akart megjelölni. (A cég tulajdonosa ifj. Kovács József, mi valószínűleg az édesapjával beszéltünk.)

Az uszoda épülete decemberben (fotó: Olvasói felvétel)

Az építkezésre rálátó forrásunk szerint az, hogy a fa gerendázat nincs letakarva, nem tesz jót a szerkezetnek, de Kovács szerint nem lesz baj, mert „a fa le van kezelve”. A következő lépés egyébként a tető alá hozás lenne, de ez csak akkor valósulhat meg, ha kapnak pénzt. Kovács abban bízik, hogy ez bekövetkezik. A csúszás oka részben az lehet, hogy a BMSK megszűnt, feladatait a Lázár Jánoshoz tartozó Építési és Beruházási Minisztérium veszi át. Levélben kerestük a minisztériumot, azonban nem reagáltak.

 

A kivitelező telefonszámán legutóbb decemberben kívántak utoljára nyilatkozni. Időközben megtaláltuk, hogy a kormány októberben (tehát az interjú előtt) közzétett egy listát arról, hol kapnak plusz pénzt a beruházások.  Eszerint a pilisvörösvári tanuszoda építésére 1,1 milliárd forint helyett 1,3 milliárd forint jut. Kérdés, hogy a bruttó 176 millió forint plusztámogatás mire lesz elég – amennyiben megállja a helyét Kovács József elmondása, miszerint az, hogy idáig eljutottak, nekik plusz 140 millió forintba került.

forrás: Magyar Közlöny / 2022. október 20.

Bár többször is ígért válaszokat az érintett pilisvörösvári önkormányzat kérdéseinkre, azok cikkünk megírásáig nem érkeztek meg. A város oldala szerint az uszoda befejezése érdekében az önkormányzat kezdeményezte az egyeztetést.

A veszélyhelyzetben kezdtek csúszni

A közbeszerzési értesítő szerint legutóbb 2022 augusztusában módosították a vállalkozóval kötött szerződést. Az indoklás szerint a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet hátráltatta a munkát. A pandémia jelentősen lassította az ügyintézést a különböző szolgáltatóknál. 2021. április végétől indulhatott el az érdemi munkavégzés a munkaterületen. Emellett emelkedtek az építőipari anyagárak, és a beszerzés is megnehezedett.

A szöveg szerint már 2021 novemberében nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti befejezési határidő tarthatatlan, az plusz 218 nappal kitolódik. (A teljesítés határideje így a munkaterület átadásától, 2021 februárjától számított 698 nap, ami közel két év.) A kicsivel több mint hét hónap csúszás azt jelenti, hogy a határidő mostanában jár/járt le.

Tanuszodák: az Orbán-kormány lassan haladó ígéretei

A program része volt Orbán Viktor választási ígéreteinek, a miniszterelnök azt mondta az első uszoda megnyitóján, hogy „a legfontosabb dolog a családok életében is, így az ország életében is, az a gyerek”, ezért örül az új beruházások megvalósulásának.

Orbán Viktor az első járási uszoda átadóján (fotó: Orbán Viktor / Facebook)

Az első ütemben 25 településen terveztek uszodát a gyerekeknek, annyira bizakodóak voltak, hogy még interaktív térképet is fejlesztettek, ahol nyomon lehet követni az uszodák építésének az állomásait. Jelenleg ebből a turnusból két uszoda még mindig kivitelezés alatt áll, egy pedig előkészítés alatt van.

Legutóbb az Átlátszó az Octopus-botrány kapcsán számolt be el nem készült, második körös uszodákról. De a fent említett, októberben megemelt támogatások mögött is több olyan uszodaépítés van, ami csak kitolt határidővel fog elkészülni.

„Elnyomnak, mint egy csikket” – a miniszterelnök rokonságát emlegetik állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók | atlatszo.hu

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett.

2021 decemberében Orbán Viktor az uszodaépítésekről mint sikerekről számolt be. A kormányfő elmondása szerint 2010 óta országszerte 35 uszoda készült el, 43 kivitelezés alatt áll, tíz pedig felújításra került – mindez összesen 180 milliárd forint értékben.

Zimre Zsuzsa

Címlapkép: A pilisvörösvári uszoda torzója (fotó: Olvasói felvétel)

The post Drónfelvétel: elakadt a pilisvörösvári tanuszoda építése, fedetlenül áll a faszerkezet first appeared on atlatszo.hu.