Durvul a békeharc, költözik a múzeum – a Flaszter vendége volt Bodnár Zsuzsa

Kollégánk a hét legfontosabb témáit beszélte át Dévényi Istvánnal és Polgár Tóth Tamással. Az adás itt újra megnézhető.

Durvul a békeharc, költözik a múzeum – a Flaszter vendége volt Bodnár Zsuzsa

Az Átlátszó újságírója, Bodnár Zsuzsa meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol Dévényi Istvánnal (Magyar Hang) és Polgár Tóth Tamással (Debreciner) vitatta meg a hét fontos közéleti eseményeit. Téma volt többek közt a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszó ellen indított és a „háborúpárti álláspontot terjesztő” sajtó ellen meghirdetett vizsgálata, az akku-beruházások hazai helyzete, valamint a Közlekedési Múzeum debreceni helyszínen tervezett megépítése. 

A Magyar Hang polgári hetilap évekkel ezelőtt indította el saját közéleti vitaműsorát a Youtube-on, ahol a lap munkatársai mindig egy-egy meghívott újságíróval beszélik át az adott hét legfontosabb közéleti témáit. Az Átlátszó szerzői gyakori vendégei a műsornak, ezúttal Bodnár Zsuzsa ülhetett be Dévényi István és Polgár Tóth Tamás újságírók mellé.

A műsorban szó volt a Szuverenitásvédelmi Hivatal által a Transparency International Magyarország és az Átlátszó ellen indított vizsgálatról. Eszerint a hivatal „vizsgálja azon szervezeteket, amelyek külföldről származó támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytatnak, vagy ilyen tevékenységet támogatnak”. A múlt héten pedig a kormány által meghirdetett “háborúellenes akcióterv” részeként más hírportálok, illetve politikai pártok is a Szuverenitásvédelmi Hivatal célkeresztjébe kerültek mint „a háborúpárti propaganda terjesztői”.

Szó volt a műsorban a magyarországi ipari termelés májusi visszaeséséről is, melyben az akkumulátor-gyártás bezuhanása riasztó számokat mutat, s arról a hírről is, hogy a Komáromban és Iváncsán működő SK ON akkugyár jelentős veszteségekről számolt be. Kollégánk ennek kapcsán beszélt arról, hogy a SungEel Kft. Bátonyterenyén működő akku-feldolgozója a hatóságok döntése szerint folytathatja működését, ugyanakkor a magyarországi üzemi balesetek híre is akadályozza a cég németországi üzemének létesítését.  

 

A műsor vendégei megvitatták azt is, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium ötletpályázatot hirdetett a Közlekedési Múzeum új, debreceni helyszínének kialakítására. Az összesen 14 ezer négyzetméteres múzeum Debrecen külterületén, a BMW-gyár mellett, jelenleg csak autóval megközelíthető területen épülne meg – azaz még a debrecenieknek is utazniuk kell majd a létesítményhez. 

A műsor témája volt az a per is, melyben a Debreceni Tankerületi Központnak 10 millió forintot kell fizetnie egy pedagógusnak. A pert indító tanítónő nemcsak a helyettesítések után járó, elmaradt illetménypótlékait kérte a tankerületi központtól, hanem még a státusztörvény hatályba lépése előtt rendkívüli lemondással, azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. A bíróság az elmaradt illetmény megfizetése mellett végkielégítést és távolléti díjat ítélt meg a tanítónőnek, akinek az ügyvédje szerint más pedagógusok is élhettek volna hasonló módon a perindítás lehetőségével. 

Source