Egész közösségeket törölhetett el az ősi cunami

A szakértők egy 8200 évvel ezelőtti katasztrófa hatásait elemezték. The post Egész közösségeket törölhetett el az ősi cunami first appeared on 24.hu.

Egész közösségeket törölhetett el az ősi cunami

Egy friss tanulmányban egy 8200 évvel ezelőtti víz alatti földcsuszamlást lehetséges hatásait vizsgálják – írja a Business Insider. A Storegga-csuszamlás Norvégia közelében szökőárat hozott létre, amely elöntötte Észak-Európa egyes részeit. Nagyjából ugyanebben az időben Britannia lakossága nagymértékben lecsökkent, a szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy volt-e összefüggés a két esemény között.

Patrick Sharrocks, a Leedsi Egyetem munkatársa és a kutatás vezetője szerint a feltételezett népességcsökkenés közvetlenül a storeggai szökőár után következett be. „A cunamival azonban egybeesett egy hideg időszak, így nem világos, hogy melyik eseménynek volt nagyobb hatása” – emelte ki.

A csapat számítógépes szimulációkat végzett, hogy felmérje, milyen mélyen hatolhattak be a szárazföldre a hullámok.

Az eredmények alapján a szökőár az észak-angliai Howick környékén a lakosság jelentős részét kiirthatta.

A Storegga-cunami nyomai Norvégiában, Angliában, Dániában, Grönlandon és Skóciában is kimutathatóak üledék-lerakódások formájában. A becslések alapján a mai Egyesült Királyság partjainál a hullámok magassága a 3-6 métert is elérte, a skóciai Shetland-szigetek szűk völgyei viszont felerősíthették a hatásokat, itt akár közel 20 méter magas hullámok is kialakulhattak.

Korábban nem láttak hasonlót

Howick térségében a kutatók olyan üledéket találtak, amely látszólag egy hirtelen esemény során rakódott le. A helyi anyagok ugyanakkor durvábbak, mint a Storegga-cunami más mintái. Sharrocks szerint további elemzésekre lesz szükség, hogy megállapítsák a szökőárral való lehetséges kapcsolatot.

A Brit-szigeteken ritkán fordulnak elő cunamik, a szakértők szerint a mezolitikus népesség valószínűleg korábban nem tapasztalt hasonló katasztrófát.

A csapat elképzelhetőnek tartja, hogy az óriási hullámok előtt visszahúzódó tenger a vízhez vonzotta az embereket, növelve a pusztítást. A kutatók modelljei alapján a cunami csak akkor érhette el Howickot, ha a szökőár dagálykor csapott le.

Egy másik, 2021-ben megjelent publikációban a kutatók felvetették, hogy a szökőár Norvégiában, a Brit-szigeteken és más régiókban is eltörölhetett településeket. Kiemelték ugyanakkor, hogy nagyon kevés a közvetlen bizonyíték.

A legújabb vizsgálatok alapján egyébként 5000 és 1500 évvel ezelőtt is lecsapott szökőár a Shetland-szigetekre. Ez azt jelentheti, hogy a kockázat a véltnél magasabb, és idővel újabb szökőár érheti el a régiót.

The post Egész közösségeket törölhetett el az ősi cunami first appeared on 24.hu.