Egy abasári raktárban is plafonig állnak az akku-cellákkal teli, bűzölgő hordók
Nagy mennyiségű akkumulátor-hulladék található a Heves megyei Abasáron, a volt laktanya mögötti csarnoképületben. The post Egy abasári raktárban is plafonig állnak az akku-cellákkal teli, bűzölgő hordók first appeared on atlatszo.hu.
A Heves megyei Abasár község határában, az egykori honvédlaktanya mögött lévő egyik csarnokban is tárolnak selejtes akkumulátor-hulladékot. A tűzvédelem nélküli épületben nemcsak akku-cellákkal teli hordókat, de nagy mennyiségű, a gödi Samsung-gyárból származó fémhulladékot is felhalmoztak – derül ki az Átlátszó birtokába jutott dokumentumokból. Az önkormányzat nem tud az akku-hulladékról, megkeresésünk után tájékoztatást kért a kormányhivatal illetékes osztályától.
Gyöngyös városától nem messze, a Mátra déli lábánál fekszik Abasár község. A település határában régóta elhagyatottan és üresen állnak az egykori katonai laktanya épületei, üzemen kívüli raktárai. Az egyik csarnokot azonban használatba vették: akkumulátor-gyárból származó hulladékot halmoztak fel benne.
Az Átlátszóhoz eljutott felvételek tanúsága szerint ugyanolyan fémhordókat, és ezekben selejtes akku-cellákat raktároznak itt, mint a korábbi cikkünkben bemutatott ikladi telephelyen. Az ikladi illegális telephelyre júliusban a rendőrség és a katasztrófavédelem is kivonult.
Abasáron, a Fő út 235. szám alatt lévő egyik csarnoképületben a padlótól mennyezetig állnak az egymásra halmozott fémhordók. Információink szerint a csarnokban, ahol tűzvédelmi berendezések nincsenek, körülbelül ezer hordót tárolnak, az épületben pedig rendkívül erős vegyszer-szag terjeng.
Nem veszélyes kódú jelly roll
A hordókon lévő felirat szerint ezekben úgynevezett Jelly roll, 19 12 12 kóddal jelölt hulladék található. A Jelly roll az akkumulátor-cella gyártásának köztes terméke, melyben katód-, anód- és szeparátor fóliák vannak megfelelően egymásra rétegezve – ahogy az az SK Innovation Co., Ltd. komáromi akkumulátorgyártó üzemére kiadott környezetvédelmi engedélyben is olvasható.
A dél-koreai tulajdonú SungEel Hitech Hungary Kft. akkumulátor-feldolgozó cég bátonyterenyei telephelyének egyik engedélye is megnevezi a Jelly roll-t: „A telephelyre beszállított cella- és modulhulladék esetében a feldolgozás első lépése az egyes cellák tetejének a levágása megfelelő célszerszámmal, majd a Jelly roll kiszedése a cellaházból. A Jelly roll-t a további feldolgozásig hordóban tárolják, míg a másodlagos hulladékként keletkező cellaházat, ill. -tetőt big-bag zsákban gyűjtik” – olvasható az akku-hulladék feldolgozását részletező szövegben.
A 19 12 12 hulladék-kódot a SungEel Kft. bátonyterenyei üzemének egyik bírságos határozata is említi. Ahogy azt korábban megírtuk, a SungEel Kft.-t 31,2 millió forintra büntette a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal, mert egy ellenőrzés során a hatóság emberei több mint ezer fémhordóban engedély nélkül tárolt hulladékot találtak a bátonyterenyei telephelyen.
A határozat szerint a hordók 19 12 12 besorolású hulladékot tartalmaztak. Emellett az ellenőrök a telepen erős vegyszer-szagot, magukon pedig bőr-, torok- és szemirritációt is tapasztaltak. Az viszont nem derül ki a határozatból, hogy a hordókban tárolt anyagok és a hulladék-feldolgozóból terjengő vegyszer-bűz között találtak-e összefüggést a hatóság emberei.
A 19 12 12 kód nem-veszélyes, „egyéb, mechanikai kezelésből származó” hulladékot jelent – ennek a hulladék-típusnak a kezelését a bátonyterenyei akku-feldolgozó nem végzi. Ez derül ki a bátonyterenyei üzem előzetes vizsgálati dokumentációjából, amely felsorolja, milyen hulladékokkal foglakozik az üzem. Eszerint Bátonyterenyén évi 27,5 ezer tonna katód, anód és Jelly roll hulladékot dolgoznak fel, amit viszont a 16 02 16 számú, „elektromos berendezésekből származó hulladék” kóddal jelölnek.
A Samsung és a HTNS neve a címkén
De van az abasári csarnokban egyéb, akkumulátor-gyártásból származó hulladék is. Nagy zsákokban és dobozokban darált fémhulladék és a cellagyártáshoz használt bevonatolt fólia is található az épületben. Az ezeken a dobozokon lévő feliratokon a Samsung SDI gödi üzemének címe olvasható, az egyiken a HTNS Fót megnevezés is látható.
A dél-koreai hátterű HTNS Hungary Kft. Fóton tervezi 4 ezer tonna kapacitású akkumulátor-alapanyag raktár létesítését, ez a létesítmény azonban jelenleg még nem működik. A veszélyes anyag raktározása ügyében tartott közmeghallgatásról és a fóti lakosság tiltakozásáról korábban itt írtunk.
Az Abasár Fő út 235. szám alá az Opten cégadatbázisa szerint több cég telephelye van bejegyezve. Egy aszódi székhelyű vállalkozónak, Karácsony Tibornak is itt működik az egyik telephelye 2023. június 10-e óta.
Karácsony Tibor egyéni vállalkozóval személyesen is találkoztunk az ikladi ipartelepen tárolt hordók hatósági utasításra történő elszállításakor. Az ikladi önkormányzattól közadatigénylésünk révén megkapott dokumentumok szerint az Iklad 03/5. hrsz.-on lévő ipartelepre – ahol az akkumulátor-hulladékokat raktározták – Karácsony Tibornak 2021-től volt telepengedélye, amit az ikladi önkormányzat idén februárban vont vissza.
Az önkormányzat nem tud az akku-hulladékról
Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) adatbázisában nem találtuk nyomát, hogy az abasári telephelyen bárki hulladékgazdálkodási tevékenységet folytatna. Kerestük az ügyben az abasári önkormányzatot, hogy megtudjuk: milyen engedélyek alapján folyik a nagy mennyiségű akkumulátor-hulladék tárolása a Fő út 235. szám alatti csarnokban. Kazsu Attila polgármester a következő választ küldte el lapunknak:
„Az önkormányzat jegyzői nyilvántartási adatai alapján, az ön által említett, Abasár Fő út 235. szám alatt, telephely, raktározási engedély nincs kiadva. Az ott esetlegesen tárolt anyagok kapcsán, az önkormányzat tájékoztatást kért a kormányhivatal illetékes osztályától (augusztus 1-én). Eddig nem kaptunk erre választ.”
Megkerestük a cikkünkben említett összes, akkumulátor-gyártással, hulladék-feldolgozással és szállítással foglalkozó érintett céget és vállalkozást is az ügy kapcsán. Csupán a HTNS Hungary Kft.-től kaptunk választ, levelüket teljes terjedelemben közöljük:
„Levelének bevezetője azt a látszatot kelti, mintha cégünk, a HTNS Kft. raktározna illegálisan Abasáron akkumulátor-hulladékot, mintha az általunk üzemeltetett raktárból közvetlenül kerülne bármiféle hulladék az Ön által megjelölt helyre. Ezen állítást, vagy sugalmazást visszautasítjuk.
Cégünk 2022. július óta bérel raktárat Fóton a Helloparksban. Cégünk nem raktároz olyan alap- vagy segédanyagot, mely bármely hatóság engedélyéhez lenne kötve. Cégünk partnerei között szerepel az Ön által kérdezett Samsung SDI gödi gyára, azonban ennél bővebb felvilágosítással üzleti titokra való hivatkozással szolgálni nem áll módunkban. A HTNS Hungary Kft – mely 2010 éve működik Magyarországon – mindig nagy hangsúlyt fektetett a transzparens működésre. Tevékenységüket mindig a jogszabályok maximális betartásával végeztük, ezt megerősíti, hogy fóti telepünkön egyetlen hatóság sem állapított meg szabálytalanságot.”
Bodnár Zsuzsa
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Akku-cellák hulladékát tartalmazó fémhordók egy abasári raktárban. (Fotó: olvasónk felvétele)
The post Egy abasári raktárban is plafonig állnak az akku-cellákkal teli, bűzölgő hordók first appeared on atlatszo.hu.