Elengedték az első izraeli túszokat

A tizenhárom fogvatatottért cserébe Izrael harminckilenc palesztin elítéltet enged szabadon.

Elengedték az első izraeli túszokat

Helyi idő szerint délután négykor a Hamász elengedte a Gázai övezetben fogvatartott izraeli túszok első csoportját, tizenhárom embert. A Vöröskereszt vette át őket, mentőautókban tartanak az egyiptomi határ felé - erősítették meg hivatalos izraeli források. A túszokért cserébe Izrael 39 palesztin rabot ad át.

Péntek reggel négynapos tűzszünet vette kezdetét, melynek ideje alatt az előzetes egyezség értelmében a Hamász átad 50 nőt és gyereket, akiket még az október 7-i támadás idején ejtettek túszul. A másik oldalról minden izraeli túszért cserébe három palesztint engednek el a börtönökből.

A túszokat Egyiptomon keresztül viszik Izraelbe a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának emberei. A túszok orvosi vizsgálata után kórházba szállítják őket, majd a megállapodás szerint ezután néhány órával kiengedik az első palesztin foglyokat.

A palesztin rabokat egy Izrael által összeállított listáról választották ki, melyen olyan nők és kiskorúak szerepelnek, akiket különböző bűncselekményekkel vádolnak. A listán szereplők kevesebb mint negyedét ítélték el, túlnyomó többségük előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalásokat.

Az IDF már helyi idő szerint kettőkor készen állt a túszok fogadására. Biztosították a helyi orvosi ellátást, mely után izraeli kórházakba szállítják őket, hogy egyesülhessenek a családjukkal.

A tűzszünetet a nyilvánvaló nemzetközi nyomáson túl konkrétan Katar közreműködésével sikerült összehozni. A katari miniszterelnök, Mohammed Bin Abdulrahman Al Thani sejk már múlt hét vasárnap azt mondta, nincs sok akadálya a humanitárius szünetnek. Reggel óta több mint hatvan, orvosi ellátmányt, üzemanyagot és élelmiszert szállító teherautó érkezett Egyiptomból a Gázai övezetbe.

Az IDF pénteken is hangsúlyozta, hogy a tűzszünet nem jelenti a háború végét. Arról is beszámoltak, hogy a fegyverszünet első óráiban civilek próbáltak meg átkelni észak felé a Gázai övezet északi és déli részét elválasztó folyón, ezt azonban az izraeli fegyveres erők megakadályozták.