Elfogták váci emberöléssel vádolt férfit, aki megszökött a tárgyalása előtt
Letartóztatták a kocsijába kapaszkodó tulajt elgázoló férfit. The post Elfogták váci emberöléssel vádolt férfit, aki megszökött a tárgyalása előtt first appeared on 24.hu.
Elfogták Budapesten azt a 25 éves váci emberöléssel vádolt férfit, aki megszökött a bűnügyi felügyeletből, és nem jelent meg két héttel ezelőtti.előkészítő ülésen.
A Budapesti Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyeletes nyomozási bíró szökés, elrejtőzés veszélye miatt már el is rendelte vasárnap a férfi letartóztatását. A vádlott fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges, de végrehajtható.
A Pest Vármegyei Főügyészség vádirata szerint az elkövetők egy társaságban italoztak a dohánybolt előtt. Hajnali öt körül megállt a trafik előtt egy autós, majd bement vásárolni, miközben a sportkocsit járó motorral hagyta, pár méterre a két vádlottól.
A két elkövető beugrott a járműbe, és el akart hajtani vele. A kocsi gazdája ezt észrevette, kirohant az autóhoz, és próbálta az elkövetők útját állni úgy, hogy a kocsi elé lépett. A vádhatóság szerint a volánnál ülő férfi ennek ellenére gyorsított, a sértett így az autó motorháztetőjére került.
Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal a kórházba szállítását követően meghalt. Az autót vezető férfi a nyomozati szakban nem ismerte el, hogy meg akarta ölni a kocsi tulajdonosát. Állítása szerint csak az az ötlete támadt, hogy beüljön a kocsiba, és kipróbálja. A mellette lévő férfi pedig azt mondta, csak azért ült be a járműbe, hogy elmenjenek vele valahova.
Az ügyészség tavaly novemberben fegyházbüntetést kért az elsőrendű vádlottra nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt, míg a társára felfüggesztettet szabadságvesztést kértek jármű önkényes elvételének bűntette miatt. A most elfogott férfi cinkostársa már a két héttel ezelőtti előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalásról is. A bíróság jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
A minősített emberöléssel vádolt társa meglépett a bűnügyi felügyeletből, ezért elfogatóparancsot adta ki ellene. A budapesti férfit a fővárosban fogták el, a bíróság pedig vasárnap elrendelte a letartóztatását.
The post Elfogták váci emberöléssel vádolt férfit, aki megszökött a tárgyalása előtt first appeared on 24.hu.