Elítélték Marilyn Mansont, mert előbb leköpött egy nőt, majd az orrát is ráfújta

Az eset négy éve történt. The post Elítélték Marilyn Mansont, mert előbb leköpött egy nőt, majd az orrát is ráfújta first appeared on 24.hu.

Elítélték Marilyn Mansont, mert előbb leköpött egy nőt, majd az orrát is ráfújta

Négy évvel ezelőtt, egy New Hampshire-i koncerten Marilyn Manson úgy döntött, hogy az orrváladékát nem a beáramló levegő nedvesítésére, illetve a szennyeződések szűrésére használja, hanem az egyik orrlyukát befogva, egy erőteljes fújással átadja az első sorban álló, alig néhány másodperccel korábban általa már leköpött nőnek.

A bizarr esetről videó is készült, így látszik, hogy Manson a következő pillanatban már rámutat a nőre, majd kineveti, miközben az egyre inkább eltávolodik a színpadról.

Az ügyből nem meglepő módon per lett, aminek az eredményére egészen mostanáig kellett várni: az eleinte mindent tagadó zenész végül megváltoztatta a véleményét, és inkább úgy döntött, hogy nem ismeri el, de nem is vitatja a vádat.

A bíróság döntése mindezek fényében nem is igazán meglepő:

húszórányi közösségi munka elvégzésére, illetve 1400 dollár (közel félmillió forint) megfizetésére kötelezték az énekest, akinek a következő két évben minden alkalommal jeleznie kell a rendőrségnek, ha az államban akar színpadra állni

írja a BBC, aminek cikke rámutatott:

az elmúlt években többen is szexuális zaklatással vádolták meg Mansont, aki a nők egyikét ezután be is akarta perelni, állítva, hogy az hátráltatta a karrierjét.

The post Elítélték Marilyn Mansont, mert előbb leköpött egy nőt, majd az orrát is ráfújta first appeared on 24.hu.