Elton John a fél szemére már nem lát, a másik pedig még nem gyógyult meg

Így csak hallgatni tudta az új musicaljét. The post Elton John a fél szemére már nem lát, a másik pedig még nem gyógyult meg first appeared on 24.hu.

Elton John a fél szemére már nem lát, a másik pedig még nem gyógyult meg

A hetvenhét éves Elton Johnnak egyáltalán nem alakult jól az elmúlt néhány hónapja – írja a Guardian, amely a zenész új musicalje, Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada) londoni gálaelőadásán elhangzott mondatait foglalta össze.

A rövid beszéd szerint John előbb köszönetet mondott férjének, David Furnish-nek, amiért ő a kősziklája, majd nyári szemfertőzése hatásairól beszélt, kijelentve: sajnos fizikailag képtelen volt arra, hogy nézze az előadást, így csak hallgatta.

A júliusban, Franciaországban indult betegségről az estén kiderült, hogy John abból a vártnál jóval lassabban fog felépülni,

jobb szemére véglegesen megvakult, a ballal pedig még mindig gyengén lát,

így csak reménykedni lehet abban, hogy néhány hónap múlva legalább az elfogadhatóan fog működni.

The post Elton John a fél szemére már nem lát, a másik pedig még nem gyógyult meg first appeared on 24.hu.