Fagyiskocsikban tárolják a holttesteket a Gázai övezet déli részén

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az izraeli evakuálási parancsok halálos ítéletet jelentenek az orvosi ellátásban részesülők számára.

Fagyiskocsikban tárolják a holttesteket a Gázai övezet déli részén

„Ezek a hűtők élelmiszereknek vannak fenntartva, nem pedig halottak szállítására” - nyilatkozta egy jégkrémes kocsi mellett a BBC-nek a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah város egyik kórházának dolgozója. A kórházi hullaház dolgozója azt mondta, annyira tele vannak, hogy kénytelenek máshol tárolni a holttesteket.

Az övezet északi részén található Al Shifa kórház egyik sebésze a BBC-nek azt mondta, „ami az orvosi felszerelést illeti, ebben a vészhelyzetben naponta egy-másfél hónapnyit fogyasztunk el”. Állítása szerint öt percenként érkezik egy mentőautó. Tudomása szerint kórházából 14 orvos és 13 ápoló halt meg az eddigi izraeli légicsapásokban.

A kérdésre, hogy a kórház tervezi-e az evakuálást egy izraeli földi offenzíva esetén, azt mondta, nem tervezik. „Egy ekkora kórházat nem lehet evakuálni, és a betegek többsége súlyosan sérült” – mondta, majd hozzátette, hogy „a betegeinkkel maradunk, és a végsőkig megvédjük a betegek élethez való jogát”.

Izrael megtorló légicsapásainak vasárnap délutánig több mint 2300 palesztin halálos áldozata van, míg a sebesültek száma a tízezerhez közelít

Az ENSZ emberiség elleni bűncselekménynek minősítette, hogy Izrael evakuációra szólította fel a Gázai övezet északi részének lakosait a tervezett földi válaszcsapás előtt. A gázai orvosok szerint ezrek halhatnak meg, ha a sebesültekkel teli kórházak kifogynak az üzemanyagból és az alapvető ellátmányokból, melyeknek szállítását Izrael állította le. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója megismételte álláspontját, miszerint az izraeli evakuálási parancsok halálos ítéletet jelentenek az orvosi ellátásban részesülők számára.

A háború vasárnap esti állapotát itt foglaltuk össze.

(BBC)