Hámori Luca: A nagy médiafelhajtás hatással volt rám

A felkészülés eleje óta sportpszichológussal dolgozik, aki segített neki az olimpia alatt és után történteket is feldolgoznia – tudtuk meg Hámori Luca olimpikon ökölvívótól a Reggeliben. A sportoló első magyar női ökölvívóként jutott ki az olimpiára, ahol 5. helyezett lett. Nagy visszhangja volt az Imane Helif elleni mérkőzésének, amiről Hámori azt mondta: „ezen a mérkőzésen úgy alakult, hogy ő volt a jobb, a jövőben meglátjuk”. Hogyan érinti a figyelem, amit kap, hogyan fogadták szülővárosában, és mik a tervei a 2028-as olimpiára? 