Régi dalt hallgattam, ölemben korabeli családi fotókkal. „Az én Apukám egy olyan híres bohóc…”. Ó, dehogy bohóc, gyönyörű férfi volt! Pilóta. Az én apukám. Már tizennyolc évesen futárgépet vezetett, s vitte a front katonáinak hol a várva várt levelet, hol a kitartásra buzdító tábornokokat, s néha Karádyt, aki hamvadó cigarettavégről énekelve mert reményt adni a hóborította Oroszországban. Másodpilótája Zaki volt – A Zakariás! Az Aranycsapatból. Mennyi közös kalandról mesélt. Az afrikai hadszintérről kiebrudalt Hanstól kisoroszlánt kaptak egy láda lőszerért. Idővel megunták a játékot, leadták a varsói állatkertnek. És ment a seft a partizánokkal, kicsiben és nagyban. Pisztoly a partizánoknak, a pilóta-ellátmány csokoládéi a nőké, gyerekeké. Friss szarvashúsért, vaddisznóért, mikor mi akadt fölösben. Egy árván maradt kisfiút is hoztak nagy merészen a repülőn a poklok poklából. Ő volt Mitya. Árvaházba került. Kisgyerekként Mityukának becéztek – egy ideig. Amikor félve megkérdeztem, miért állt át az oroszokhoz, szúrós szemmel azt felelte: mert ők nem öltek kisgyerekeket. Punktum. Eltávozást kapva mire hazaért fatornyos falujába, Szeged mellé, már gyászolt a család. Tizenhatéves öccsét a németek a Marosba dobták, kővel a nyakában. Kémnek hitték – a gyereket.
Régi dalt hallgattam, ölemben korabeli családi fotókkal. „Az én Apukám egy olyan híres bohóc…”. Ó, dehogy bohóc, gyönyörű férfi volt! Pilóta. Az én apukám. Már tizennyolc évesen futárgépet vezetett, s vitte a front katonáinak hol a várva várt levelet, hol a kitartásra buzdító tábornokokat, s néha Karádyt, aki hamvadó cigarettavégről énekelve mert reményt adni a hóborította Oroszországban. Másodpilótája Zaki volt – A Zakariás! Az Aranycsapatból. Mennyi közös kalandról mesélt. Az afrikai hadszintérről kiebrudalt Hanstól kisoroszlánt kaptak egy láda lőszerért. Idővel megunták a játékot, leadták a varsói állatkertnek. És ment a seft a partizánokkal, kicsiben és nagyban. Pisztoly a partizánoknak, a pilóta-ellátmány csokoládéi a nőké, gyerekeké. Friss szarvashúsért, vaddisznóért, mikor mi akadt fölösben. Egy árván maradt kisfiút is hoztak nagy merészen a repülőn a poklok poklából. Ő volt Mitya. Árvaházba került. Kisgyerekként Mityukának becéztek – egy ideig. Amikor félve megkérdeztem, miért állt át az oroszokhoz, szúrós szemmel azt felelte: mert ők nem öltek kisgyerekeket. Punktum. Eltávozást kapva mire hazaért fatornyos falujába, Szeged mellé, már gyászolt a család. Tizenhatéves öccsét a németek a Marosba dobták, kővel a nyakában. Kémnek hitték – a gyereket.