Házasodna a gazda: Krisztián otthonában három gyerek is elférne – fotókkal
Hosszú évekbe telt, mire a 35 éves gyümölcstermesztő felépítette az otthonát. Szinte minden az ő keze munkáját dicséri, így méltán lehet büszke magára. Ugyan még bőven van mit csinálni a házban, nem kapkod, így is nagy kényelemben él. The post Házasodna a gazda: Krisztián otthonában három gyerek is elférne - fotókkal first appeared on Story.
A Házasodna a gazda legutóbbi évadának szereplője, Krisztián gazda mindössze 19 éves volt, amikor megvette az első földjét. Akkor még nem is gondolta, hogy egyszer oda fogja majd felhúzni a saját házát. „A teljes birtokomat végül tíz apró részletben vásároltam meg. És legalább ilyen lassú folyamat volt magát a házat felhúzni rá… – kezdi a Házasodna a gazda szereplője, Krisztián gazda a Storynak. – Semmi nem volt itt, csupán egy kukoricaföld, tehát a nulláról kezdtem. 2013-ban vettem meg a pincefalazót, 2014-ben a téglát, és egy évre rá álltam neki az egésznek. Ami a talajszintnél magasabb, az az én kezem nyoma. Persze volt segítségem, ismertem pár szakembert, meg jöttek a barátaim is. És amint végeztünk a burkolással, már be is költöztem. Amikor elköltöztem a gyermekem édesanyjától, nem nagyon volt választásom” – magyarázza.
„Mindössze kétdoboznyi holmim volt: egy mikró, amit a haveromtól kaptam, meg egy dohányzóasztal. Illetve egy fürdőkád, ami előbb megvolt, mint a ház – nevet fel. – De én ezt nem bántam. Már csak azért sem, mert ragaszkodtam, illetve ragaszkodom hozzá, hogy például a bútoraimat magam készítsem el, és ne egy áruházból legyenek. Ezzel csak annyi gond van, hogy lassan haladok velük. Csak akkor csinálom, ha van hozzá kedvem. Nálam muszájból nem készül semmi. Ezért sincs még ebédlőasztalom… A konyha is szörnyen sok idő alatt lett meg. Először kiraktam kartondobozból, majd megterveztem, egyeztettem egy asztalos cimborámmal, végül megvalósítottuk. És hát imádom, mindennap főzök. Szóval nem kapkodok semmivel, szeretem a házam így is, hogy még nincs teljesen kész.”
Íme, Krisztián gazda otthona!
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
The post Házasodna a gazda: Krisztián otthonában három gyerek is elférne - fotókkal first appeared on Story.