Hogyan lehetne megelőzni az iskolai öngyilkosságokat?
Az iskolapszichológusok prevenció helyett kénytelenek mással foglalkozni – mármint ott, ahol egyáltalán van iskolapszichológus. Novemberben két magyar középiskolás is öngyilkosságot követett el, egyikük meghalt, a másik túlélte. Mindkét esetnek komoly tanulságai vannak.
Az elmúlt hónapban két középiskolás diák öngyilkosságáról is beszámolt a sajtó. November elején az egyik tapolcai középiskola 16 éves tanulója ugrott a vonat elé. Azonnal szörnyethalt. A Sümegen élő fiatal fiú a beszámolók szerint bullying áldozata volt a közösségében. Két hete pedig a budapesti Veres Pálné Gimnázium belső aulájának harmadik emeletéről ugrott le az egyik diák. Tette előtt búcsúlevelet is hagyott. Ő túlélte az esetet, kórházba szállították, megműtötték, többet nem tudni az állapotáról. Hogyan lehetne megelőzni az iskolai öngyilkosságokat?
Mindkét esetnek vannak jól azonosítható tanulságai az oktatási intézmények mentálhigiénés módszereire, vagy még inkább azok hiányára vonatkozóan. Elsőre talán sokaknak az iskolapszichológus jut eszébe, amikor azon töpreng, vajon elkerülhetőek-e ezek a tragédiák. És valóban, az iskolapszichológusok munkája óriási előrelépést jelenthetne az iskolai közösségek mentális jóllétében. Azonban ahogy ebből a cikkből ki fog derülni: a valóságban sok helyen nincs is iskolapszichológus, ahol pedig van, ott gyakran kénytelen teljesen mást csinálni, mint ami a feladata lenne.
Mint egy háziorvos
Egy példa kedvéért ugorjunk el Baranyába. Takács Bálint az észak-baranyai Hegyháti Járásban dolgozott pszichológusként öt éven át. Egy időhatáros projektben nyílt arra lehetőség, hogy ezt a feladatot ellássa a környék leszakadó, kis falvaiban. Hat intézményért felelt, hetente egy-egy iskolába jutott el. Amíg ez a bizonyos projekt nem teremtette meg a feltételeket, ezekben az iskolákban nem is volt iskolapszichológusi munkakör.
