„Huszonöt év börtön, tárgyalás nélkül” – orosz fogságból szabadult ukrán pap története

A megszálló orosz erők az elfoglalt ukrajnai városokban tömegesen tartóztatták le a civileket. A lelkészek sem voltak biztonságban, akadtak olyanok, akiket hadifoglyok között tartottak, és megkínoztak. Egyikük elmondta, mit élt át az orosz fogságban.

„Néha nem engem vertek meg. Kiválasztottak valakit, és megkínozták”, mondja Bohdan Heleta. A görögkatolikus lelkészt 2022. november 16-án hurcolták el az orosz megszállók, és idén június 28-án, fogolycserével szabadult a fogságból.

„Nem tudom, szükséges-e beszélni a módszereikről”, mondja, amikor a horlivkai börtönben elszenvedett kínzásokról kérdezem. Testileg és lelkileg egyaránt gyötörték őket az oroszok. A kínzás egyik formája volt, hogy a fogolynak „megparancsolták, csináljon ezer fekvőtámaszt vagy felülést”, és „volt, aki ebbe belehalt”.

„Másokat pedig elvittek, és nem jöttek vissza.”

Azóta sem tudják, hova tűntek társaik.

Bohdan Heletával kora ősszel Lembergben, a görögkatolikus egyház kolostorában találkoztam. Az oroszok kettejüket rabolták el, ám társa, Ivan Levicki a szabadulásuk után nem szólalt meg, nem szerepel a nyilvánosság előtt.

Robbanásokra ébredtek

Majdnem három éve szolgált Bergyanszkban, a – magyar katolikusok így neveznék – Kisboldogasszony-templomban, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Bár Bohdan Heleta is úgy véli, a háború nem 2022-ben, hanem „2013-ban, a Majdan idején kezdődött”, a 2022-es invázió annak folytatása.

Az Azovi-tenger partján fekvő város lakossága vegyes (az ukránokon és oroszokon kívül „görögök, moldávok, bolgárok is éltek ott”), a gyülekezet pedig kicsi volt. Nyaranta, a turistaszezon idején háromszáz-négyszáz fős lehetett, télen, idényen kívül talán százan, ha voltak.

Bergyanszk, a tengerparti város

A görögkatolikus egyház tíz éve volt jelen a városban, két-három pap váltotta egymást. Sajátos hely, „nem olyan, mint Nyugaton”, mondja Bohdan Heleta, „a kommunista rendszer mindent elpusztított”, minden lelkiséget, a vallási életnek nem volt hagyománya, nem volt, ami a nagyszülőkről a szülőkre, majd az unokákra szállt volna. Ez megkönnyítette az oroszok dolgát, „könnyebb volt megtéveszteni az embereket, egyszerűbb volt az ideológiájukat rájuk kényszeríteni”.

A támadás napján, február 24-én – „mint mindenki Ukrajnában” – robbanásokra ébredt.

Ám„a pánik még ijesztőbb volt”.

Aki tehette, szinte azonnal Zaporizzsjába indult. A boltok zárva maradtak, a város kihalt.

Néhány nap múlva azonban elkezdtek jönni a menekültek. Bergyanszk Mariupol és a Melitopol között fekszik, a megszállás elől menekülők odautaztak, „konvojokat szerveztek, és elindultak Zaporizzsja felé”. A mintegy kétszáz kilométerre lévő város a szabad Ukrajna része.

Bohdan Heleta, a fogságból szabadult ukrán görögkatolikus lelkész

A menekülők a görögkatolikusoktól is kaptak segítséget. „Ételt és szállást adtunk azoknak, akiknek nem volt hova menniük”, mondja Bohdan Heleta. „Az egyházközségünkben élő családok is segítettek.” A városba semmilyen segély nem érkezett, a két lelkész mégis támogatta a menekültek újabb és újabb hullámait. „Sokan voltak olyanok, akik elmentek, és mindenüket ránk hagyták. Nemcsak a konzerveket, de mindent, amire már nem volt szükségük.”

Szűrés és feszültség

Miért maradt Bergyanszkban? „Erre nagyon egyszerű a válasz. Az Istennek tett esküm miatt”, mondja a lelkész. „Örökké készen álltam, a halált is kész voltam vállalni. Azt mondtam, ha szükséges, Uram, ha ez a Te akaratod, kész vagyok vállalni a halált.”

A megszállt városban az Ukrajnához lojális lelkészek a menekülőket segítették. Ám ugyanitt éltek azok is, akik várták az oroszokat, akik készek voltak kollaborálni a megszállóval. Ez „feszültséget teremtett”, mert az oroszok a régi, birodalmi megoldásokkal éltek.

„Besúgókat alkalmaztak.

Akik például feljelentették az ukránbarát szomszédot”, akit aztán elvittek a félelmetes hangzású – és még félelmetesebb valóságú – filtrációra, azaz szűrésre. A filtráció alapos – bár néha csak hosszadalmas –, nem elfogulatlan vizsgálat, és egyáltalán nem zárja ki a kínzást sem.

Amikor pedig elkezdődik, nagyon nehéz leállítani; a rendszer logikája, hogy mindenkit újra és újra meg kell szűrni. „Amikor elfogytak az ukránbarát szomszédok, akkor a megszálló hatóság elkezdte a besúgók filtrációját.” Bohdan Heleta szerint a kollaboránsok senkinek sem kellettek. „Árulók voltak, de Oroszország ezért nem ajánlott nekik semmit. Ukrajna pedig bíróság elé állítja őket.”

Imádkozás, engedély

A megszállók kilenc hónapig nem zaklatták Bohdan Heletát és Ivan Levickit. „Nem bántottak, de ez nem volt nyugodt időszak”, mondja, amikor azt kérdezem, fenyegették-e őket. „Még több munkám volt, mert a római katolikus rendházban is miséztem, mert ott nem volt pap.”

Közben egyre több információ érkezett. Hallottak a lakások kifosztásáról, és arról is, „ha valakit megvertek vagy megöltek”. A templom közelében olyan autók parkoltak – vagy éppen a templomnál köröztek –, amiken ott volt a Z. „Nem tudtuk, mikor jönnek értünk.

De tudtuk, hogy majd elvisznek.”

Amikor erre sor került, az egyenruhás katonák arcát maszk takarta. Azt mondták nekik, hogy az ellenőrzés után elengedik őket. Később a belbiztonsági szolgálat, az FSZB vette át őket.

Először azt mondták az oroszok, azért viszik el őket, mert nyilvánosan, engedély nélkül imádkozni törvénysértő. A görögkatolikus papok és a hívek valóban minden nap imádkoztak az utcán, akkor már kilenc hónapja. A megszállás első napjaiban Bergyanszkban is tüntetések voltak. Az ukrán zászlót nem tűrték meg az oroszok, de avval mintha nem foglalkoztak volna, hogy a tenger mellett minden nap összejönnek és imádkoznak az ukránok.

Amikor viszont Bohdan Heletát őrizetbe vették, kiderült, hogy minden ima, még a békéért mondott ima is, propaganda.

Nem lehet a hívekkel az utcán gyülekezni.

Nem lehet ukránul imádkozni.

Lényegében azt mondták, hogy az ukrajnai görögkatolikus papnak, ha megkapta az engedélyt, oroszul kell imádkoznia – bár hamarosan ennél sokkal komolyabb problémája lett.

Várakozás, zsúfoltság

Akkor már megvolt a szeptemberi – a külvilág által el nem ismert – ún. népszavazás arról, hogy a zaporizzsjai terület csatlakozik az Orosz Föderációhoz. (Moszkva szerint így döntött a luhanszki, a donyecki és a herszoni terület is). Bohdan Heleta ellen újabb és súlyosabb vádat fogalmaztak meg. Megtudta, hogy terrorista, és fegyvert rejtegetett a templomban.

„A kihallgató azt mondta, huszonöt év börtönre ítéltek, de tárgyalás sose volt”, mondja. „Igen, mint a szovjet időkben”, először a büntetés, utána jöhetnek a részletek.

Az ügynek híre ment a városban, talán volt olyan cellatársuk is, aki elhitte, hogy a lelkészek fegyverkeztek. A kétszemélyes zárkában öten, nyolcan, kilencen is voltak, a fogvatartottak száma – és a bent töltött idő – kiszámíthatatlanul változott. A papokat négy hónap után szállították el a bergyanszki szűrőközpontból, a négy hónap alatt talán harmincan is kicserélődtek mellettük. „Bergyanszkban minket nem bántottak, másokat, a cellatársainkat viszont igen.”

Áthelyezés, kínzás

Azonban „Horlivkában minden megtörtént”. Horlivka hadifogoly-tábor volt, a lelkészeket mégis ide vitték. „Terrorizmus”, mondja Bohdan Heleta, a tárgyalás nélkül született ítélet szerint fegyvereket rejtegettek, indokolt a hadifoglyoknak kijáró bánásmód.

Horlivka közel volt a fronthoz

Horlivkában nagyjából kétezer hadifogoly lehetett, „voltak köztük tengerészgyalogosok, meg az Azov harcosai, tisztek is, altisztek”. Horlivka régen börtön volt, de kiürítették, csak harminc köztörvényes maradt.

Kellett a hely a katonáknak.

„Horlivkában szigorú napirend volt, az engedetlenségért, a szabályszegésért büntetés járt.” Néha csak a renitenst büntették, néha az egész épületben mindenkit, kétszáz rabot is akár. Az utolsó fél évben az őrség egy része is Oroszországból érkezett, jött a szpecnaz, a biztonsági szolgálatok, a hírszerzés.

„A túléléshez ugyan elegendő élelmet kaptunk, forró vízzel elkevert káposztát, krumplit, ám sose volt elég időnk enni. Megégett a szájpadlásunk, mert nyeltük a forró ételt.” De nem volt egyszerű eljutni a forró ételig sem. A szpecnazosok, a rohamrendőrök sorfalat álltak, „be kellett futni a menzára, és ki is kellett jutni, közben ütöttek minket, és sokkolót is használtak”. Azt mondták, Ukrajna már majdnem elveszítette a háborút, de „hallottuk a robbanásokat, hallottuk, hogy közel a front”.

Elszigeteltség, szabadulás

Horlivkában nem találkozott a Vöröskereszt vagy más nemzetközi szervezet képviselőivel, nem kapott és nem küldhetett levelet, nem telefonálhatott. Kilenc hónapot töltött el a hadifogoly-táborban, és csak az utolsó két napban vette észre, hogy valami változik.

Az utolsó héten sokat utaztatták a foglyokat.

„Buszoztunk, kétszer repülőre szálltunk, Moszkvában voltunk, majd vonatoztunk.” Kezeit megbilincselték, látását kötés akadályozta, „egy női hang azt mondta, hogy a buszban csendben üljünk”. Utána helikopterre tették őket, és Ukrajna távoli, Belaruszhoz közeli részén szálltak le. Ez volt a szabadulás.

Hogyan lehet túlélni a fogságot? „Nem álltam készen a kínzásokra, bántalmazásokra, de amikor megtörtént, Isten erőt adott.” A cellákban folyamatosan hallották a kínzások hangjait, a rabok szenvedését. „Minél több megpróbáltatás ért, minél kimerültebb voltam, annál inkább készen álltam a halálra”, mondja. Nem öngyilkosságra gondol, hanem „azt mondtam, Uram, kész vagyok, hogy megszabadíts a halálon keresztül”.

Felkészülés, vállalás

A belső elkötelezettségét minden nap újraértékelte, és „ez csak mélyebb elkötelezettséget hozott”.

„Nem voltak kétségeim”, mondja a lelkész. Aki a hadifoglyok között is lelkész volt.

Mit tehetett, ha egy fiatal katona segítséget kért?

„Ha öngyilkos akart lenni, mert már nem bírta elviselni a kínzásokat, a verést, megpróbáltam új nézőpontot adni, elmondani, hogy vannak más célok is.” Bohdan Heleta nem akarta senkire se ráerőltetni elképzeléseit, megvárta, amíg közelednek hozzá, „akkor készen álltak elfogadni, amit mondok”.

Voltak, akik arra kérték, imádkozzon a családjukért, a gyermekeikért, a szeretteikért és önmagukért. Volt, hogy közösen imádkoztak, „néhányan gyóntak”.

Ilyen körülmények között, „a halálközeli élmények hatására sokan úgy döntöttek, hogy szabadulásuk után megváltoztatják életüket”. Valamilyen fogadalmat tettek; hogy megváltoznak, ha innen kiszabadulnak. Felhagynak függőségeikkel, jobban szeretik a családjukat. „Jobbá akarták tenni életüket. Meséltek a korábbi, rossz életükről, és vállalásokat tettek, mert azt már nem akarták folytatni.” A szabadulás után – és ezért nem is az a legfőbb kérdés, mennyire voltak erősek ezek az elkötelezettségek és fogadalmak.

Nem számít. Nem fontos. Az a fontos, hogy abban a pillanatban segíthettek túlélni.

Makai József

Inna Varenica és Makai József projektje, az Ukrajna: hit a háború idején az n-ost támogatásával jött létre. Fotó: Makai József

Source