„Így megverni Izlandot, nem semmi” – nagy a boldogság a férfi kéziválogatottnál

Chema Rodríguez kapitány szerint több mint száz százalékot teljesítettet játékosai. The post „Így megverni Izlandot, nem semmi” – nagy a boldogság a férfi kéziválogatottnál first appeared on 24.hu.

„Így megverni Izlandot, nem semmi” – nagy a boldogság a férfi kéziválogatottnál

Bánhidi Bence piros lapja megváltoztatta a meccset és a terveinket, de utána is remek munkát végeztünk támadásban és védekezésben is. Nagyon büszke vagyok a csapatomra” – nyilatkozta a magyarok szövetségi kapitánya.

Így megverni Izlandot, nem semmi. Minden játékosom jól játszott, beleadott mindent. Tudom, ilyen nincsen, de több mint száz százalékot teljesítettek. Minden srácnak megvan az önbizalma, egy család vagyunk.

Hozzátette, Imre Bence az első világversenyén szerepel, amelyen először volt keretben, a Ferencváros jobbszélsője mégis úgy játszott, mintha háromszázadik alkalommal lett volna válogatott.

A spanyol edző kijelentette, sorozatban három magas színvonalú meccset játszottak remek ellenfelekkel, mindegyik nagyon nehéz volt, és bár jó úton járnak, a középdöntő még nehezebb lesz.

Öt percig ünnepelhetünk, utána máris készülnünk kell a folytatásra

– hangsúlyozta.

Kapcsolódó

The post „Így megverni Izlandot, nem semmi” – nagy a boldogság a férfi kéziválogatottnál first appeared on 24.hu.