Így történhetett Besenczi Árpád balesete
Nem sikerült megmenteni a leszakadt ujjdarabot. The post Így történhetett Besenczi Árpád balesete first appeared on 24.hu.
Mint beszámoltunk, péntek este az Indul a bakterház előadását félbe kellett szakítani, mert Besenczi Árpád színész megsérült a színpadon. Akkor még csak arról szóltak a hírek, hogy a keze sérült meg, Besenczi – aki egyébként a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója is – most a kissé horrorisztikus részletekről a ZAOL-nak mesélt.
Az Indul a Bakterház „futkározós” részében, ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, a gyűrűs ujjam beakadt egy csavarba. Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam. Először nem értette, mert szólt a zene, de észrevette, hogy spriccel a vér, és akkor behúzták a függönyt
– mesélte a színész-igazgató. A leszakadt ujjdarabot ugyan megtalálták, de az annyira roncsolódott, hogy nem tudták visszavarrni, így a kórházban tulajdonképpen csak befejezték a csonkolást, és még az éjjel hazaengedték. AZ előadást nem is játszották végig, és a szombati előadás is elmaradt, ezeket januárban pótolják majd, ám jövő kedden Besenczi már tervezi, hogy újra színpadra áll, még ha kicsit változtatnak is a koreográfián, hogy kíméljék a kezét. A színész hangsúlyozta: nem a díszlettel, a szóban forgó csavarral vagy azzal volt gond, hogy rajta volt a gyűrűje, azt ugyanis mindig viseli, egyszerűen csak most valamiért beleakadt egyik a másikba.
The post Így történhetett Besenczi Árpád balesete first appeared on 24.hu.