„Isten segítsen!” – olvasóink kiderítették: egy főcsőszerelő altiszt kezdeményezte az 1956-os akciót

A USS Coral Sea magyar menekültekkel szolidáris üzenetéről és annak hátteréről ebben a cikkben megírtuk, amit tudtunk. Reméltük azonban, hogy az olvasók segítségével tovább is juthatunk, és együtt kibogozhatjuk, ki volt az a magyar származású tengerész, aki az akciót kezdeményezte.

Nem csalódtunk. Felhívásunk után szinte közösségi nyomozás indult, és órák alatt kezdett körvonalazódni a megfejtés. Mindenekelőtt az olvasóknak köszönhetően: hobbikutatók, művészettörténészek, profi had- és haditengerészet-történészek is beszálltak a „játékba”, még az anyahajó örökségét ápoló amerikai emlékoldaltól is kaptunk mozaikdarabkákat a kirakósunkhoz – így már a képünket is napra pontosan tudtuk datálni: a légifelvétel 1956. december 20-án készült Cannes-nál, ahol a Coral Sea újév napjáig horgonyzott.

Mostanra összeállt a kép: ismét bebizonyosodott, hogy a Fortepan és a képek igazi ereje a közösségben van.

A megfejtés pedig annál is izgalmasabb, mint amire számítottunk.

A kiindulópont a fotót Kanadából a Fortepannak adományozó Barabás I. Béla gyerekkori emléke volt: a képet Rómában a magyar menekültekhez látogató amerikai haditengerészektől kapták, akik meghívót is adtak az anyahajóra, és azt mesélték, mindez egy magyar származású bajtársuk ötlete volt.

Mivel egy hadihajó akciója mégsem lehet teljesen spontán, és a magyar menekültek segítése az amerikai hidegháborús propagandába is jól passzolt, nem lehettünk benne teljesen biztosak, hogy az akciót alulról szervező magyar sztorija nem pusztán legenda volt-e.

Az alaptényeket mindenesetre a digitalizált hajónaplók is megerősítik, a USS Coral Sea lapjain három szikár bejegyzésnek is van magyar vonatkozása. A hajó megbízott tisztjeit karácsony környékén kétszer is Rómába küldték az adományok ügyében – egyszer a menekülteket kereshették fel, a másik úton pedig a római amerikai nagykövetnek adták át az összegyűjtött 7500 dollárról szóló csekket, aki egy újságcikk szerint meg is ígérte, hogy azt személyesen Eisenhower elnöknek fogja átadni Washingtonban.

A harmadik bejegyzés január 18-i, 13 óra 40 perc: „Magyar menekültcsoport tett látogatást a fedélzeten.” A látogatás lefolyásáról a Coral Sea saját hajóújságja is beszámolt. A cikk szerint száz magyar vendégeskedett az anyahajón, a legénység körbevezette őket az amerikai haditengerészet büszkeségén, majd együtt ebédeltek a kantinban, „később amerikai filmeket néztek.” Búcsúzóul rágógumit, cukorkát, borotvát és más apróságokat ajándékoztak a magyaroknak, amiket szintén a legénység dobott össze.

A szabad világot elszomorította Magyarország helyzete. Az amerikai tengerész, a szabadság védelmezője, mindig kész segítő kezet nyújtani, újra kitárta szívét és az erszényét azoknak, akik kevésbé szerencsések nála

– írták.

Jaap kapitányt, a Coral Sea parancsnokát a beszámolók szerint eleve a legénység kérte meg, hogy vendégül láthassák a magyarokat, amire a válasz egy amerikaiasan katonás „Hell, yes, we’ll have ’em board” („A pokolba, hát persze, itt lesznek a fedélzeten”) volt.

Ugyanígy alulról indult az eredeti kezdeményezés, hogy inkább a magyar menekültek javára ajánlják fel az eredetileg a karácsonyi bulira szánt pénzt. Aki beletenné a maga néhány dollárját, írjon alá egy ívet, mondták, mire kiterítettek a fedélzet egyik végétől a másikig egy irgalmatlanul hosszú papírszalagot. Ezt a legénység tagjai és a tisztek is kivétel nélkül, mind a 3258-an aláírták. Erről képek is fennmaradtak. Jó lenne tudni, mi lett a papírcsíkkal, hátha valahol valaki megőrizte…

Már ezektől a felfedezésektől is igen lelkesek voltunk, de azt, hogy ki lehetett a magyar tengerész, akinek az ötlet kipattant a fejéből, még nem tudtuk. A hajónaplóban bogarászva feltűnt egy bizonyos Klapka hadnagy neve – a családtörténeti oldalakból azonban hamarosan kiderült, hogy ő cseh eredetű családból származott, így ő nem lehetett a megfejtés. Ekkor azonban egy olvasónk rátalált egy, a valódi főszereplőt is megnevező forrásra, ami, mint kiderült, végig ott volt az orrunk előtt.

A clevelandi magyar nyelvű Képes Világhíradóban 1963-ban ugyanis megjelent egy cikk, amiben Tóth László légifotós beszámol az amerikai helikopterpilótájától hallott sztoriról. Az illető ’56-ban szintén a Coral Sea-n szolgált, és még az „Isten segítsen” üzenet megformálásában is részt vett, az I betű alján állt az alakzatban. Bár az ő visszaemlékezése szerint a hajó hírmagyarázója (politikai tisztféleség lehetett ez a poszt a haditengerészetnél) vetette fel az adománygyűjtés ötletét, a cikkből az is kiderül, hogy egy magyar származású tengerésze is volt valóban a hajónak. A cikk őt meg is nevezi: Stephen Köteles, akit a magyar menekültek sírva ölelgettek a látogatásukkor.

Köteles egy másik visszaemlékezésben is előkerül, immár fő kezdeményezőként. Ebben az elbeszélésben egy másik tengerész, Walter Chrastina évtizedek után is elérzékenyülve gondolt vissza a történtekre, amit élete egyik legszebb emlékének nevezett.

„Október végén az a hír terjedt el hajónkon, hogy egy S. Köteles nevű, magyar származású vezető tengerészaltiszt bajtársunk kihallgatást kért Joseph A. Jaap hajóskapitányunktól. Azt kérte tőle, hogy tegye lehetővé, hogy hajónk legénysége valahogyan kifejezhesse támogatását a magyar nép szabadságharca iránt. Jaap kapitány jóváhagyta az elképzelést. Egy nap hajónk fedélzetén sok tíz méter hosszú papírszalag mellett térdelt, guggolt hosszú órákon át sok száz lelkes ember. Hajónk 3000 főnyi legénységének teljes létszáma aláírta a nyilatkozatot, sokan bátorító, együttérzést kifejező szövegeket is jegyeztek aláírásuk mellé. Meg kell mondjam, hogy ez egy olyan élménnyé vált életünkben, amire a mai napig is büszkék vagyunk.”

Stephen Köteles neve alapján már jöttek az újabb találatok. Mint ez a csoportkép a Coral Sea korabeli albumából: a hajó karbantartó részlegét, az Engineering Departmentet látjuk, természetesen katonás rendben. Köteles itt volt altiszti rangban főcsőszerelő. Íme, a hősünk, az alsó sorban jobbról ő a hetedik:

Fura érzés szembenézni az eleinte inkább a legendába illőnek tűnő, ismeretlen tengerésszel. Egy világtörténelmi szempontból igazából jelentéktelen mikrotörténet, ami akkor mégis sokat jelentett a világgá menők bizonytalanságában élő magyaroknak, de azoknak az amerikai katonáknak is, akik évtizedek után is jó érzésekkel gondolnak vissza arra, hogy segíthettek.

Ha azonban az interneten megpróbálunk egy kicsit többet megtudni arról, ki volt ez az ’56-ban is már az idős katonák közé tartozó vízszerelő, további érdekességre bukkanhatunk. A nyomozást némileg nehezíti, hogy a pennsylvaniai, majd Connecticutban, Bridgeportban élő Köteleséknél a Stephen név apáról fiúra szállt. A mi Coral Sea-n szolgáló emberünk neve után ezért meglett férfiként is ott virított a Jr., miközben a fia Stephen Köteles III néven volt vele egyidőben katona, ugyancsak a haditengerészetnél. Kettejük portréja egymás mellett az Amerikai Magyar Református Egyesület 1944-es albumában, az amerikai hadsereg magyar származású katonáiról:

A mi Kötelesünk már Amerikában született 1900-ban, egy erős magyar identitású közösségben. Az ő apja vándorolt ki valamikor a XIX. század utolsó évtizedeiben, és vállalt aktív szerepet a magyar szervezetekben is – 1915-ben benne van például abban a bizottságban, ami azt kérik Wilson elnöktől, hogy függessze fel a hadviselő Magyarországgal szembeni tilalmat, hadd lehessen karácsonyi csomagokat küldeni a nagy háború alatt is haza a rokonoknak.

A fiú, Stephen Köteles Jr. pedig New Haven környékén vízszerelő, de közben fél évszázadon át szolgál a haditengerészetben. 1922-ben sorozzák be először, egy New York-i hadikórházba van beosztva, bár a későbbi visszaemlékezések szerint már az I. világháborúban is katona volt. A II. világháborúban aztán a szintén a haditengerészetbe besorozott fiait is meglepi, hogy újra aktiválja magát – előbb a Pearl Harbour után felállított Seebeeshez, a haditengerészeti építőzászlóaljhoz kerül, majd hajószerelő lesz, és ezt a világháború után is folytatja.

Ott van a koreai háborúban, de dolgozik a nukleáris tengeralattjárók bázisán is, és egy sor nagy amerikai hadihajón szolgál az ötvenes években. 1965-ben éppen a USS Lake Champlainen, azon az anyahajón, ami az Atlanti-óceánból felveszi az addigi leghosszabb amerikai űrutazás, a Gemini V két űrhajósát. Miután az űrszondájuk sikeresen landolt a tengerben, L. Gordon Coopert és Charles Conradot vörös szőnyeg fogadja a fedélzeten, ők pedig a rangidős Köteles előtt mondják el esküjüket.

Ennyiben akár még Forrest Gump is eszünkbe juthatna róla: az internet és a digitális archívumok szelektív memóriája alapján úgy tűnhet, a legváratlanabb pontokon bukkan elő újra meg újra mellékszereplőként a történelemben. Már a hatvanas évei közepén jár, amikor ismét jelentkezik önkéntesnek az amerikai haditengerészethez, és bevonul Vietnámba.

Egész életemben a kommunizmus ellen harcoltam. Azt hiszem, ez egy újabb jó lehetőség lesz

– jelentette ki egy kishír szerint. Végigcsinálta a háromhetes túlélő kiképzést, benne a hadifogolytábor szimulációjával, ez volt élete legnehezebb feladata, mondta büszkén.

Úgy tűnt, soha nem veszi le az egyenruhát. 1967-ben az amerikai lapok kedvesen szarkasztikus hangon számoltak be arról, hogy megígérte a feleségének: végre leszerel, de ő nem nagyon hitt neki. „Itt az ideje, hogy nyugdíjba menjen. De ha egyszer hazajön, akkor is az Üdvhadsereghez fog csatlakozni valószínűleg” – nevetett Kötelesné. „Addig nem hiszem el, hogy visszavonul, amíg meg nem történt.”

Az apró termetű magyar vízszerelő Vietnámban szinte intézmény lett, ő volt ugyanis a haditengerészet legöregebb katonája. Amikor Bob Hope amerikai humorista 1969 karácsonyán a fronton haknizott, külön felhívta őt a színpadra

„Van itt egy Stephen Köteles?” – szólt a mikrofonba. Íme, az ’56-os menekültsegítő katonánk, amint sok ezer bajtársa előtt, akik közül jó néhányan az unokái is lehettek volna, standupolva elénk lép a történelemből:

„Ki idősebb magánál a haditengerészetnél? Talán néhány csatahajónk?” – hecceli a komikus a kissé Louis de Funesre emlékeztető, picit megilletődött, de azért a megbeszéltek szerint végszavazó Kötelest, aki nagy tapsot kap. Majd átvált a kérdező a tisztelet hangjára, és arra kéri, mondaná el, miért is jelentkezett ismét a hadseregbe, mire a koránál jóval fittebb katona beszámol heves antikommunista elkötelezettségéről:

Amikor fiatal voltam, hallottam a kommunizmusról, amit akkor bolsevizmusnak és ki tudja még hogy hívtak. Ma kommunizmus, de, Istenem, ma sem kedvelem. Szeretném látni, hogy nagyon gyorsan vége lesz, és szeretném látni, fiúk, hogy mind megteszitek a magatokét, én is teszem a magamét. Kapjuk el őket!

Azt mondták, ő az egyetlen amerikai, aki négy háborúban is szolgált az I. és II. világháborútól Koreáig és Vietnámig. Ezt igazolni nem tudjuk, de saját városában, Brideporton még egy katonai kitüntetést is elneveztek róla erre hivatkozva. Így méltatják: „Magyar bevándorlók fiaként kötelességének érezte, hogy harcoljon a kommunizmus ellen, és úgy gondolta, kötelessége szolgálni, amikor csak az Egyesült Államok háborúba megy, mégha »minden háború hiba is«.”

A családban erős magyarságtudata, antikommunizmusa és adakozókedve egyaránt számíthatott az 1956-os akció idején. Lánya visszaemlékezése szerint egyébként is nagy humanitárius volt, aki Koreában és Vietnámban is rendszeresen segített a rászorulókon – ha így volt, és miért ne lehetett volna, az 1956-os akciója sem volt egyedülálló. Amikor végre tényleg nyugdíjba ment, leginkább kertészkedett, méhészkedett, pecázott meg vadászott a fiaival. 1985-ben halt meg, a róla elnevezett kisvárosi katonai díjon és a közösségi erővel összesepert információmorzsákon kívül más lényegében nem maradt fent róla; csak egy fénykép egy amerikai hadihajóról, és a közös történeteink, ha beszélgetni akarunk.

Köszönjük Adamik Lajos, Krámli Mihály, Tony DiGiulian, Bob Dorais és Papp Szilárd olvasóink segítségét!

Ha kedve támadt képeket megfejteni, akkor csatlakozhat lelkes önkéntes megfejtőinkhez a Fortepan megfejtések fórumon.

Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/200000-kozossegi-nyomozas

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a [email protected] e-mail címre!

The post „Isten segítsen!” – olvasóink kiderítették: egy főcsőszerelő altiszt kezdeményezte az 1956-os akciót first appeared on 24.hu.