IV. Béla magyar király fiát, V. Istvánt - még gyermekként - királlyá koronáztatta. (779 éve)

1239-ben született IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária gyermekeként. 1246-tól rövid ideig Szlavónia hercege volt, majd nagykorúvá nyilvánítása után, 1257-ben Erdély hercegeként a keleti országrészeket kormányozta. 1262-ben felvette az "ifjabb király" és a "kunok ura" címeket is. A hatalommegosztás kérdése miatt apjával egyre inkább megromlott a viszonya. 1264-ben nyílt belháborúra került sor közöttük: a feketehalmi csatában V. István még alulmaradt, de az 1265. évi isaszegi csatában megszerezte a végső győzelmet. 1266-ban a Nyulak szigeti (margitszigeti) egyezség zárta le a viszálykodást. Több hadjáratot vezetett: a Balkén-félszigeten harcolt 1261-ben, 1263-ban és 1269-ben. Apja halála után, 1270 májusában lépett a trónra, és ismét királlyá koronázták. IV. Béla egykori hívei, akik rettegtek V. István bosszújától, II. Ottokár cseh királyhoz menekültek. A cseh király támadását visszaverte, majd 1271 júliusában békét kötöttek, amelynek értelmében II. Ottokár nem támogatta többé a hozzá menekült magyar főurakat, V. István pedig cserébe elismerte ausztriai és stájerországi hódításait. 1272 júniusában a bárók egy csoportja fellázadt ellene, és elrabolták fiát, László herceget, a későbbi IV. (Kun) Lászlót. A király hadai megostromolták Kőkapronca várát, de bevenni nem tudták. V. István betegen tért haza, néhány hét múlva meghalt. A Nyulak szigetén - a mai Margitszigeten - lévő domonkos apácakolostorban temették el.