Kárpátaljai magyar főiskola tanévét nyitotta meg Csák János

A miniszter szerint a kárpátaljai magyar főiskola végzősei nem csak a magyar nemzeti közösség, de Ukrajna jólétéhez is hozzá fognak járulni, mert „a művelt ember több gazdasági hasznot termel”.

Kárpátaljai magyar főiskola tanévét nyitotta meg Csák János

Csák János kulturális és innovációs miniszter részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján, ahol azt mondta: Magyarország támogatja és támogatni fogja a kultúrát és a kultúrát átadó intézményeket „mindenütt, ahol a világon magyarok élnek”.

A tanévnyitón való részvételnek valószínűsíthetően üzenete is van az ukrán kormány felé. Néhány héttel ezelőtt a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában a tanévnyitón az új vezetés nem engedte kitenni a magyar zászlókat, a magyar himnuszt sem énekelhették el – noha azt évtizedek óta megtehették. Az iskola helyszínéről mi is készítettünk riportot, és Oleg Nikolenko ukrán külügyi szóvivővel is készítettünk interjút.

Csák János beszédében Babits Mihályt idézve úgy fogalmazott, hogy az Isten, család, haza az a „szellemi jelenség, lelki örökség az, amit tovább akarunk vinni”. A magyar kormány támogatja és támogatni fogja "a kultúrát átadó intézményeket, a magyar családokat, magyar iskolákat és egyetemeket, és az egyházainkat".

A miniszter az MTI tudósítása szerint leszögezte, hogy „ez a magyar kormánynak nem valamilyen kedvtelésre, hanem kötelessége”. Minden „együttműködésre kész kormányzattal, néppel szívesen együtt dolgozunk” - tette hozzá Csák János.

Csák János arról is beszélt, hogy a kárpátaljai magyar főiskola végzősei nem csak a magyar nemzeti közösség, de Ukrajna jólétéhez is hozzá fognak járulni, mert „a művelt ember több gazdasági hasznot termel”.

Viktor Mikita, a kárpátaljai katonai közigazgatás vezetője megköszönte Magyarország több ezer ukrán gyerek üdültetését lehetővé tevő segítségét, valamint Ukrajna egész népének folyamatos humanitárius támogatását, beleértve az oktatási szférát is.

Kárpátalja kormányzója szerint a sikeres ukrán ellentámadást követően a külföldre távozott magyar közösség túlnyomó része hazatérhet. Van jövő Ukrajnában - fogalmazott.

A tanévnyitó ünnepségen átadták a főiskola által alapított Rákóczi-díjat, amelyet évente egy külföldinek és egy kárpátaljainak ítélnek oda a főiskola fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységükért. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola legmagasabb kitüntetését idén Csák János és Vaszil Roszul, a kárpátaljai megyei oktatási és tudományos főosztály korábbi vezetője kapta.