Kele János kiesett a Momentum elnökségéből
Donáth Anna visszatérésével lecserélődik az elnökség.
Donáth Anna visszatér a Momentum élére, ezzel lecserélődik az elnökség is, így január végén megszűnik a pártvezetésbe tavaly bekerült Kele János megbízatása.
A közgazdász/futballelemző két napja a Facebookon az írta: „párt- és frontpolitikai szerepvállalásom véget ért. Az már korábban eldőlt, hogy a párt nem jelöl engem választott politikai pozícóra a soron következő választások egyikén sem, most pedig az is, hogy a kampányidőszaknak új vezetőséggel vág neki a Momentum. Tüske, szilánk nincs bennem, annál is inkább mert párt- és politikai funkcióktól teljesen függetlenül maradok, maradhatok az, aki mindig is voltam: öntudatos, büszke, a közös ügyeink iránt érzékeny, tenni vágyó, liberális magyar polgár.”
Frissítés: Cikkünk megjelenése után Tóth Richárd, a Momentum kommunikációs igazgatója jelezte, hogy: „Amikor Kele János úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy »párt- és frontpolitikai szerepvállalásom véget ért«, akkor az elnökségi tagsági lemondására utalt, azonban a párt tagja marad.”
Kele a Magyar Hangnak azt mondta: „Meggyőződésem, hogy az ellenzéki oldalon az idő előrehaladtával mind többen és többen fogják belátni azt, amit én hónapok óta következetesen hangoztatok, miszerint az LMP egy társutas és élősködő politikai közösség, amely nem a rendszer lebontásában, hanem a zavarkeltésben, a pozíció- és járadékvadászatban érdekelt. Biztos vagyok benne, hogy a nyári önkormányzati választások jelöltállítási határidejének közeledtével egyre többek számára lesz ez egyértelmű és világos.”
Kele abban bízik, hogy a Momentum új vezetése „a maga bölcsességében, helyes következtetések alapján, jó és morálisan is igazolható döntésekre jut majd az LMP-s jelöltek támogatására vonatkozóan”.
Kele egyébként azt mondta, a pártja EP-listáján szeretett volna minél előkelőbb helyen szerepelni, hogy az Európai Parlamentben politizáljon tovább, de ebben a párt Országos Választmánya nem támogatta.