Készül a Hihetetlen család 3

Azt egyelőre nem tudni, mikor kerülhet mozikba. The post Készül a Hihetetlen család 3 first appeared on 24.hu.

Készül a Hihetetlen család 3

Sorra érkeznek a bejelentések a Disney kétévente megrendezett D23 nevű eseményéről, amelyen többek között bejelentették, hogy sorozatot csinálnak az Agymanókból, de előzeteseket is mutattak az „élőszereplős” Hófehérkefilmről, az új Oroszlánkirályfilmről és egy új Star Warssorozatról is.

A Pixar háza táján sem unatkoznak, ugyanis mint kiderült, 2026-ban jön a Toy Story 5, 2025-ben pedig a nagysikerű Zootropolis folytatása. Az igazán nagy meglepetés csak ezután jött, zárásként ugyanis azt is elmondta Pete Docter, az animációs cég fejese, hogy már javában dolgoznak a harmadik Hihetetlen család-filmen.

Az alkotásról egyelőre nem sokat tudni, az viszont biztos, hogy a rendező az a Brad Bird lesz, aki az első két részt is csinálta. Az első két epizód megjelenése között egyébként 14 év telt el, most viszont úgy tűnik, jóval kevesebbet kell majd várnia a rajongóknak.

Kapcsolódó
A hihetetlen család 2-ben a nők az igazi szuperhősök
Feministára hangolták a legújabb Pixar-filmet, állva hagyja a Marvel-középszert, a DC-moslékról nem is beszélve. Kritika.

The post Készül a Hihetetlen család 3 first appeared on 24.hu.