Kijivbe várják Orbán Viktort kedden

Az EU soros elnökségét hétfőn vette át Magyarország, ukrajnai illetve nemzetközi források szerint Orbán Viktor első útja Kijivbe vezet.

Kijivbe várják Orbán Viktort kedden

Az EU soros elnökségét hétfőn vette át a magyar kormányfő, és ukrajnai illetve nemzetközi források szerint első útja Kijivbe vezet.

„A holnapi sajtót, ha figyeli, már látni is fogja az első lépéseket” – válaszolta Orbán Viktor hétfőn az m1-nek arra a kérdésre, hogy Magyarország – az EU soros elnökeként – mit tehet az orosz-ukrán háború befejezéséért. A kormányfő interjúját az Index szemlézte Kedden jönnek az első lépések a béke előmozdítása érdekében címmel.

Két budapesti forrásra hivatkozva a Guardian hétfőn éjfélkor azt írta, hogy Orbán Viktor kedden Ukrajna fővárosába látogat. Volodimir Zelenszkij tanácsadója nem akarta kommentálni a hírt, lap egy másik kijivi forrásból viszont úgy értesült, hogy a magyar miniszterelnök Kijivben lesz kedden, „hacsak az utolsó pillanatban nem lesz változás”.

Az Átlátszó hétfőn ukrajnai forrásokból szintén úgy értesült, hogy Orbán Viktor Kijivbe látogat, de biztonsági megfontolásokból nem szegte meg a hírzárlatot.

Az ukrajnai sajtóban a napokban többször is arra utaltak, hogy Orbán Viktor Ukrajnába látogathat végre.

Vitalij Portnikov újságíró a Szabadság Rádió honlapján azt írta, arra számít, hogy a magyar miniszterelnök az EU-elnökség első napjaiban Kijivbe utazik. Szerinte ez „méltóságteljes, megfontolt és logikus lépés lenne”, megmutatná, hogy Magyarország nemcsak az Európai Unió elnöke, hanem „osztja Európa értékeit is”.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij utoljára csütörtökön, Brüsszelben találkoztak. Feltűnést keltett, hogy a magyar miniszterelnök odalépett az ukrán elnökhöz és beszélgetést kezdeményezett.

Orbán Viktor elkezdte felkészíteni a magyar közvéleményt arra, hogy találkozik Volodimir Zelenszkijjel – állapította meg a Jevropejska Pravda. A lap azt írta, hogy a találkozóra hamarosan sor kerülhet.

Az ukrán elnök azért volt Brüsszelben a múlt héten, mert az EU hivatalosan megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozójáról már hónapok óta szó van. Az ukrán elnök még tavaly decemberben hívta meg Orbán Viktort. Januárban az ukrán miniszterelnök helytettes, Olha Sztefanyisina megerősítette, hogy a találkozó előkészítésén dolgoznak.

A meghívás februárban ismét elhangzott, a másnapi hivatalos válasz szerint a kormányfő a meghívást elfogadta, és ellátogat Ukrajnába, amikor „szükséges és időszerű lesz”.

Az államfő és a miniszterelnök májusban telefonon egyeztettek. Volodimir Zelenszkij a svájci békecsúcsra hívta meg Orbán Viktort.

Az ukrán elnök az X-bejegyzésében üdvözölte, hogy Magyarország átvette az EU soros elnökségét.

 

Az elmúlt hetekben, hosszas tárgyalások után, megállapodás született a kárpátaljai magyarok jogairól – írja a Guardian. A lap budapesti forrása szerint ez volt a találkozó előfeltétele, és a megállapodást sikerként jelenthetik be.

Azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Novák Katalin államfőként 2022-ben és 2023-ban járt Kijivben. Orbán Viktor miniszterelnöknek ez lesz az első útja a háború sújtotta Ukrajnába.

Makai József

Címlapfotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) az Európai Unió brüsszeli kétnapos csúcstalálkozójának első napján, 2024. június 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Source