Kormánypárti tagok hiányában határozatképtelen volt az akkumulátorgyárak ügyében összehívott ülés

Nem értek rá. The post Kormánypárti tagok hiányában határozatképtelen volt az akkumulátorgyárak ügyében összehívott ülés first appeared on 24.hu.

Kormánypárti tagok hiányában határozatképtelen volt az akkumulátorgyárak ügyében összehívott ülés

Határozatképtelen volt az ülés, amit „a magyarországi akkumulátorgyárak, és a víziközmű-szolgáltatás helyzetéről és fejlesztési terveiről” hívtak össze az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottság elé kedd délelőttre, írja a Telex.

Az ülést az LMP képviselője, Keresztes László Lóránt bizottsági elnök kezdeményezésére hívták össze, de a bizottság hat kormánypárti tagja nem ment el.

A cikk szerint az eseményre meghívták a Külügyminisztérium egyik képviselőjét, az Energiaügyi Minisztérium képviselőjét, a jövő nemzedékek szószólóját, Dr. Bándi Gyulát, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjét, Kaderják Pétert is. Ezentúl szakértőket is hívtak a WWF-től, a Greenpeace-től és a Víz Koalíciótól is.

Keresztes László Lóránt elmondta, hogy a külügytől korábban szóltak, hogy nem tudnak részt venni, Lantos Csaba energiaügyi miniszter pedig külföldön tartózkodik. A bizottság kormánypárti tagjai kedd reggel jelezték, hogy egyéb ügyek és szabadságolások miatt nem tudnak részt venni a bizottság ülésén.

Az ülésen többen is hangsúlyozták, hogy nem az akkumulátorgyártással van bajuk, mivel az keretek között normálisan is működhet. Azonban nem abban a formában, ahogy a kormány most tervezi, azaz úgy, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják a szabályok betartását.

Kapcsolódó
Áder János az akkumulátorgyárról: A debreceniek megnyugodhatnak
A volt államfő szerint mennyiségre és minőségre sem változik az ivóvíz mennyisége.

The post Kormánypárti tagok hiányában határozatképtelen volt az akkumulátorgyárak ügyében összehívott ülés first appeared on 24.hu.