Kozso teljesen kiborult: „A szívem ketté van törve”

Az énekes úgy érzi, családja hátba támadta őt. The post Kozso teljesen kiborult: „A szívem ketté van törve” first appeared on Story.

Kozso teljesen kiborult: „A szívem ketté van törve”

Teljesen összetört Kozso, amiért lánya és volt felesége azt állítják, hogy nem érdeklődik felőlük, és egy szem unokája után sem. A Storynak adott interjújában ugyanis lánya, Amanda – aki egyébként sikeres írónővé vált az évek során – azt mondta, hogy a híres papa ügyet sem vet rájuk már évek óta. „Szokták tőlem kérdezni, nem fáj-e, hogy nincs apukám, a lányomnak nincs nagypapája. Eleinte igen, nagyon fájt, aztán lezártam ezt magamban. Elfogadtam, hogy ezen már nem lehet változtatni. Édesanyám eleinte biztatott, menjek apuhoz, hívjam őt telefonon, meg akarta hívni Mia születésnapjára is. Én mondtam, ne erőltesse, hagyjuk az egészet. Ha ő nem kíváncsi ránk, ha nem akar minket látni, tiszteletben kell tartanunk a döntését” – mesélte az éneles lánya, aki szerint Kozso az unokája filmes sikerei iránt sem tudott lelkesedni.

Az énekes pénteken a Facebookon akadt ki egy hosszú posztban, majd könnyekkel küzdve mondta el a TV2 kamerái előtt, hogy mindaz, amit lánya állít, nem igaz. „A szívem most tényleg ketté van törve, a házam és az ő luxusházuk között pár száz méter van. Két-három évvel ezelőtt még velünk éltek fél évig az unokámmal együtt. Imádom Miát, egy csoda, zseni kis csaj” – mondta könnyeivel küzdve Kozso, akit nagyon megviselt az ügy. Szerinte volt felesége áll a hazugságok mögött, és úgy érzi, ő mindenben támogatta lányát, a könyvkiadásban is, és büszke rá, akárcsak az unokájára.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu 

The post Kozso teljesen kiborult: „A szívem ketté van törve” first appeared on Story.