Lincshangulat és hazaárulózás Debrecenben, amikor a főispánt az akkumulátorgyárról faggatták

Ismét parázs volt a hangulat a debreceni közmeghallgatáson. The post Lincshangulat és hazaárulózás Debrecenben, amikor a főispánt az akkumulátorgyárról faggatták first appeared on 24.hu.

Lincshangulat és hazaárulózás Debrecenben, amikor a főispánt az akkumulátorgyárról faggatták

Nagyon nem tetszik a helyi lakosságnak, hogy kínai beruházók a kormány és a városvezetés támogatásával az ország legnagyobb akkumulátorgyárát akarják felépíteni Debrecenben, legalább is erről tanúskodnak az ez ügyben összehívott közmeghallgatások. A legutóbbit a környezetvédelmi engedélyeztetésről szólt és a telex.hu tudósítása szerint valóságos lincshangulat uralkodott a zsúfolásig megtelt teremben.

Láthatólag nem segítette a kedélyek megnyugtatását, hogy nem kaptak válaszokat az aggodalmaikra. Amikor egy nő feltette a kérdést, hogy a magyar állam mikor kötött szerződést a kínai céggel az gyárépítéssel kapcsolatosan, akkor Rácz Róbert főispán (a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője) úgy csinált, mintha semmi köze nem lenne a kormányhoz. – Azt hogy a magyar kormány mikor, mit, hogyan tett az ügyben, az könnyű belátni, arra nem tisztem válaszolni, és nem is része környezetvédelmi hatósági eljárásnak – válaszolta nagy felzúdulást kiváltva Rácz, aki korábban tizenkét éven keresztül ült fideszes képviselőként a parlamentben.

– Miért nem kérdezték meg a lakosságot öt vagy tíz évvel ezelőtt, hogy mit akarunk a földjeinkkel, amikor a legjobb földjeinket eladják szarért-húgyért? – üvöltette egy ingerült férfi a főispán arcába. Szerinte a gyerekeinknek teszik tönkre a levegőjét, a földjét és a vizét. „Azt gondolom, hogy az ilyen emberek, hazaárulók” – jelentette ki a főispánnak címezve, amely után az egész terem zengett a „hazaárulók!” skandálástól.

Egy másik megszólaló a Telex szerint kiemelte, hogy a kormány 88 milliárd forinttal támogatja a projektet, miközben szerinte „az iskolákban fagyoskodnak a gyerekek”. Az egyik legnagyobb pfújolást az váltotta ki, amikor arra a kérdésre, hogy mi a garancia, hogy a kínai cég be fogja-e tartani az iparbiztonsági előírásokat, azt válaszolták a kormányhivataltól, hogy akkor a katasztrófavédelem be fogja záratni a gyárat.

Akkor mi van Göddel?” – kiabálták az emberek, a Samsung akkumulátorgyárára utalva.

Kapcsolódó
Nagy árat fizetünk a kormány álmáért, hogy akkumulátorgyár-nagyhatalom legyünk
Videó készült arról, milyen gyötrelmeket jelent egy akkumulátorgyár árnyékában élni.

The post Lincshangulat és hazaárulózás Debrecenben, amikor a főispánt az akkumulátorgyárról faggatták first appeared on 24.hu.