Losoncon megszületett Tildy Zoltán református lelkész, miniszterelnök, köztársasági elnök. (135 éve)

Az 1946.02.01-jén kikiáltott Magyar Köztársaság elnöke volt. Pápán, a Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészoklevelet, majd ösztöndíjjal 1913-14-ben az észak-írországi Belfastban tanult. 1915-ben helyettesítőként matematikát tanított a pápai főgimnáziumban. Egyházi pályáját segédlelkészként kezdte 1916-ban a Somogy vármegyei Szennán, 1919-től Orciban, 1921-től 1929-ig Tahitótfaluban volt református lelkész, majd Budapesten igazgató lelkész, 1932 és 1946 között pedig Szeghalom lelkipásztora. Politikai tevékenységét 1917-ben kezdte, amikor belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártba. 1929-ben többek között Nagy Ferenccel hozzáfogott a parasztság egy új tömörülése, az FKgP szervezéséhez. 1930. szeptemberében megválasztották a megalakult párt ügyvezető alelnökévé. Először 1931-ben indult az országgyűlési választásokon, de veszített a kormánypárti jelölttel szemben, 1933-ban pedig hatósági terrorral akadályozták meg a képviselői mandátumhoz jutását. 1934-től 1946-ig a Békés vármegyei törvényhatósági bizottság tagja volt. 1935-ben választási csalással tették lehetetlenné, hogy bejusson a képviselőházba, majd a megismételt választásokon sikerült képviselői mandátumot szereznie. 1940. januárjában ideiglenes az FKgP vezetője lett, a II. világháború idején a nemzeti függetlenséget védelmező, németellenes álláspontot képviselt. 1942. márciusában a egyik megalapítója volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt dolgozta ki az FKgP 1943. évi háborúellenes memorandumát, amely Kállay Miklós miniszterelnöknek is átadásra került. A német megszállás után illegalitásba kényszerült. A politikai életbe 1945. januárjában - miután a szovjet csapatok elfoglalták Pestet - rögtön bekapcsolódott. A kialakult helyzetet, a kommunisták jelentős befolyását tudomásul vette és elfogadta. Helyeselte a politikai élet demokratizálására hozott intézkedéséket, főként a földreformot, amelyért azelőtt már sokat küzdött. 1945.04.02-án a nemzetgyűlés képviselőjévé, 08.20-án az FKgP pártvezérévé választották. Augusztusban az Országos Gazdasági Tanács, szeptemberben az Országos Gazdasági Bizottság elnöke, majd országgyűlési képviselő lett. A nemzetgyűlési választások eredményeként november 15-én koalíciós kormányt alakított. Fő külpolitikai feladatként a a Szovjetunió bizalmának elnyerését jelölte meg, de hangsúlyozta az USA-hoz, Nagy-Britanniához és a szomszéd államokhoz fűződő jó viszony megteremtését. Belpolitikájának fő célja az erős központi kormányzat megteremtése, az újjáépítés folytatása és felgyorsítása volt. A nemzetközi kötelezettségeknek eleget téve december 29-én kiadta a magyarországi németek kitelepítéséről szóló kormányrendeletet. 1946.02.01-jén a nemzetgyűlés eltörölte a királyság intézményét és kikiáltotta a köztársaságot, amelynek elnökévé választották. A kommunisták egyre gátlástalanabb követeléseivel szemben egyre kisebb ellenállást tanúsított, ezért jelentősen csökkent pártbeli tekintélye és népszerűsége. Megalkuvó magatartása miatt - vejének, Csornoky Viktornak a "kémkedési ügy"-ét felhasználva - 1948 nyarán eltávolították a közéletből. Augusztus 3-án szó nélkül aláírta a kommunista párt Politikai Bizottságának határozata alapján elkészített lemondólevelét. 1956. májusáig házi őrizetben élt családjával együtt. Októberben, a forradalom idején Nagy Imre kormányának államminisztereként támogatta annak intézkedéseit, ezért 1957. májusában letartóztatták. 1958-ban hatévi börtönbüntetésre ítélték a Nagy Imre-per vádlottjaként, majd idős korára és rossz egészségi állapotára való tekintettel 1959. áprilisában amnesztia nélkül kiengedték a börtönből. 1989-ben rehabilitálták Nagy Imrével és társaival együtt.