Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt

Élesen bírálta a magyar miniszterelnököt a francia államfő. The post Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt first appeared on 24.hu.

Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt

Élesen bírálta Orbán Viktort Emmanuel Macron pénteki sajtótájékoztatóján, írja a hvg.hu. A francia államfő nem amiatt kritizálta a magyar miniszterelnököt, mert távozott a teremből az Ukrajna csatlakozási tárgyalásáról szóló döntés alatt, hanem arról beszélt, hogy a tartózkodásra korábban is volt már példa – Angela Merkel választotta ezt az Európai Bizottság elnökéről szóló szavazás idején –, de a volt német kancellár nem hagyta el a termet.

Macron elmondta azt is, hogy miután nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort az ülésen,

többek – egyebek mellett Giorgia Meloni olasz, Mark Rutte holland miniszterelnök, a spanyol soros elnökség nevében Pedro Sánchez, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke – közös döntése alapján végül Olaf Scholz német kancellár mondta ki azt, hogy Orbán Viktor lépjen ki a teremből.

A francia államfő szerint győzelmet hirdeteni nem lehet, de azt előremutatónak nevezte, hogy az ország képviseletében Orbán legalább nem blokkolta a folyamatot. Hozzátette: tiszteletben tartották Magyarország álláspontját az ülésen, de ez a tisztelet felelősséggel jár, így azt várja el a magyar miniszterelnöktől, hogy a következő hónapokban „vegye komolyan a feladatát, viselkedjen európai módon és ne ejtse túszul a folyamatot”.

A költségvetés módosítását blokkoló lépés miatt keményebb szavakat fogalmazott meg Orbánnal szemben: Macron ugyanis„tisztességtelennek” nevezte a magyar miniszterelnököt, mivel az a teljes módosításra mondott nemet, amivel nemcsak Ukrajna támogatását, hanem több közös európai uniós cél finanszírozását akadályozta meg.

Kapcsolódó
Orbán elbukta a harcát az EU-csúcson, de majd igyekszik elhitetni, hogy valójában győzött
A miniszterelnök egy technikai trükkhöz folyamodott, hogy később meg tudja magyarázni, miért nem adta fel az Ukrajnával szembeni vétót. Valójában azonban meghátrált. Kerner Zsolt tudósítása Brüsszelből.

The post Macron tisztességtelennek nevezte Orbánt first appeared on 24.hu.