Martin Scorsese következő filmje a tervek szerint csak 80 perces lesz
A Jézusról szóló film lehet a rendező pályájának eddigi legrövidebb filmje.
Martin Scorsese Jézusról forgat filmet, aminek a forgatókönyvét Endó Súszaku A Life of Jesus (Jézus élete) című könyve alapján írta. Scorsese a Némaság című 2016-os filmjét is az 1996-ban meghalt japán író egyik könyve alapján készítette.
Az Oscar-díjas rendező a Los Angeles Timesnak azt mondta az új filmről, hogy még idén leforgatja, és csak 80 percesre tervezi. Amióta az 1973-as Aljas utcákkal befutott, ilyen rövid játékfilmje nem is volt Scorsesének, aki leginkább a 3 órás eposzairól ismert.
A forgatókönyvön Scorsese a filmkritikus-rendező Kent Jonesszal együtt dolgozott, akivel többször volt már közös munkájuk.
Scorsese tavaly májusban azt mondta a La Civilta Cattolicának, hogy a pápának a művészekhez szóló felhívására ő azzal válaszolt, amihez ért: kitalálta és megírta egy film forgatókönyvét Jézusról.
A film főleg napjainkban játszódik majd, és – egy konkrét vallási doktrína helyett – Jézus legfontosabb tanításainak lényegével foglalkozik.
A 81 éves rendező azt mondta, fontosnak tartja, hogy a vallásról gondolkodjunk és beszéljünk, mert az hatással lehet arra, ahogy az életünket éljük. (via MTI)