Nem örülnek a szülők, hogy az NKE átvenné az Óbudai Árpád Gimnáziumot

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nagyobb önállóságot és fejlesztéseket ígért a gimnáziumnak, amiből gyakorlóiskolát szeretne csinálni.

Nem örülnek a szülők, hogy az NKE átvenné az Óbudai Árpád Gimnáziumot

December másodikán jelent meg a hír az Óbudai Árpád Gimnázium honlapján, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem venné át az iskola fenntartását. Az egyetem jövő szeptembertől venné át a fenntartói jogokat az Észak-Budapesti Tankerületi Központtól, és az újonnan indított pedagógusképzéséhez kapcsolódóan gyakorlóiskolaként működtetné tovább a gimnáziumot.

A nevelőtestület, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat nemrég értesült a fenntartóváltás lehetőségéről, és az általunk megkérdezett szülők egyelőre szkeptikusak a változással kapcsolatban. Az egyeztetési folyamat jelenleg is zajlik, a szülők – az általunk megismert dokumentum szerint – két napig küldhették be véleményüket egy Google-űrlapon keresztül.

„Az Óbudai Árpád Gimnázium kiemelkedő pedagógiai kultúrával rendelkezik, kiváló közösség jellemzi, tanárai valamennyien nagy tapasztalattal bíró, példaértékű pedagógusok. A gimnáziumban magas szakmai színvonalú oktatói, nevelői munka folyik, ami a középiskolák rangsorában elért figyelemreméltó helyen és a diákok által elért kiemelkedő eredményekben is megmutatkozik” – áll az NKE hozzánk eljuttatott válaszában, mely szerint a fenti indokok alapján ajánlottak fel gyakorlóiskolai státuszt a gimnáziumnak..

„A gimis modellváltással nekünk az a legfőbb problémánk, hogy mi az Árpádba iratkoztunk be, nem pedig a Közszolgálati Egyetem gyakorló iskolájába. Ha eleve az lett volna, nem is jelentkeztünk volna oda” –  mondta a lehetséges fenntartóváltásról az egyik általunk megkérdezett szülő.

Jövő szeptembertől venné át az egyetem

Az iskola honlapján megjelent közlemény szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 2025 szeptemberétől a Nemeskürty István nevét viselő karon tanárképzést indít. Az NKE ehhez gyakorlóiskolai intézményrendszer kiépítését tervezi, s ezzel az ajánlattal kereste meg a gimnáziumot.

Az a terve tehát, hogy az egyetem pedagógusképzésében tanulók az Óbudai Árpád Gimnáziumban végezzék el a képzéshez szükséges szakmai gyakorlatukat. Ez magában foglalná a tanárjelöltek mentorálását, oktatását. Az egyetemi hallgatók aktívan részt vennének a gimnázium életében, segítő és megfigyelő feladatokat is ellátnának. A pedagógusok egy része mentortanárrá válna, a leendő pedagógusok pedig a későbbi szemeszterek során szaktárgyi tanítási gyakorlaton is részt vennének.

Az ajánlat szerint az egyetem válna a gimnázium fenntartójává. Az NKE infrastrukturális fejlesztéseket, valamint a tanároknak és a diákoknak fontos előnyöket ígért az Árpád Gimnáziumnak a fenntartóváltás megvalósulása esetén. Az iskola közleménye szerint a jelenlegi fenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központ az ajánlatot támogatta, a következő lépésben pedig az egyetem az iskola közösségének bármely felmerülő kérdését egy későbbi alkalommal válaszolja meg.

Infrastrukturális beruházásokat ígért az NKE

Az Átlátszó birtokába került iratok alapján az NKE több infrastrukturális beruházást is ígért az Árpád Gimnáziumnak a fenntartóváltás megvalósulása esetén. Felújítanák például az iskolai udvart, klimatizálnák az iskola helyiségeit, és kisebb tárgyi beszerzéseket (pl. rendezvényszék) is felajánlottak. Kiterjesztenék az infrastrukturális hátteret, fejlettebb informatikai rendszert biztosítanának, valamint jogi háttértámogatást is adnának az iskolának.

A pedagógusok számára plusz juttatásokat (cafetériát és prémiumot) ígértek, valamint a vezető tanárok számára kedvező óraszámot. Az ajánlat iskolai személyzeti fejlesztést is  tartalmaz, például egy új adminisztratív munkakör létrehozását, valamint pedagógiai asszisztensi státuszt.

Az iskolát gyorsabb, hatékonyabb működéssel, a már bevált gyakorlatok megtartásával és bővülő intézményi autonómiával kecsegtetik.

Továbbá azzal, hogy a fenntartóváltással a munkáltatói jogok gyakorlása az igazgató hatáskörébe kerülne, aki az ígéretek szerint így nagyobb anyagi szabadsággal rendelkezne a jelenleginél.

Az NKE ajánlata szerint az iskola használhatná az egyetemi infrastruktúrát is, például rendezvények (szalagavató, sportnap) esetén a Ludovika Arénát, valamint az egyetemi termeket (pl. labor), osztálykirándulás esetén pedig a  bajai campust. A diákok számára ingyenes terepgyakorlatot, kedvezményes egyéni sportolási lehetőséget, pályaválasztási tanácsadást kínálnak, a szülők pedig szabadegyetemi kurzusokon és egyetemi programokon (pl. Ludovika Fesztivál) vehetnének részt az egyetem ajánlata szerint.

Az esetleges szülői kérdéseket december 4-ig lehetett jelezni egy Google-űrlapon keresztül, december 9-én pedig a nevelőtestület, a Diáktanács tagjai és a Szülői Munkaközösség képviselői egyetemi látogatást tehetnek.

Az általunk megkérdezett szülők fenntartással fogadták a hírt

Az általunk megkérdezett szülőket meglepte a fenntartóváltás lehetősége, és egyelőre szkeptikusak ezzel kapcsolatban. Sérelmezték, hogy rövid véleményezési határidőt kaptak (mindössze két napot), és egy Google-űrlapon keresztül tudták elküldeni a kérdéseiket, ahol meg kellett adni a nevüket és a gyermekük osztályát is. Egyikük erről úgy nyilatkozott, hogy nem is vette ezt komolyan, hiszen véleménye szerint ez a lehetőség alkalmatlan arra, hogy megfogalmazzák a szülők a valódi aggodalmaikat .

Kérdésként merült fel a szülőkben az is, hogy miért pont az Árpád Gimnáziumot célozta meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Azzal kapcsolatban is van fenntartásuk, hogy az egyetem inkább hadtudományi képzésekben erős, és a pedagógusképzésüket még csak most formálják. Egyikük így  nyilatkozott a kialakult helyzetről az Átlátszónak:

„Jelenleg nem is tudunk többet, csak várhatjuk, hogy mások mit döntenek a fejünk felett, illetve főleg a gyerekek feje felett.

Ez nagyon frusztráló, tehetetlennek érzi magát az ember, csak elkeseredett dühöt érzek. Azt hittük, hogy a gyerek jó helyen lesz egy jó iskolában. Most azonban féltjük a nyitottságot, a szellemiség változását. Úgy tudom, több szülő sem örül a lehetséges fenntartóváltásnak.”

Hasonló véleményt fogalmazott meg egy másik szülő is: „Félek a katonás poroszos tanítástól, félek, hogy a diákoknak nem lesz lehetőségük elmondani a véleményüket, nem fogják őket ugyanúgy kezelni, ahogyan a jelenlegi felállásban.”

Egy hozzánk eljuttatott, az egyik szülő által készített kiáltványban a fenntartói ígéretekkel kapcsolatban az alábbi észrevétel szerepel:

„A közoktatás feltételeinek már most is volna gazdája. Az állam feladata már most is, hogy a közoktatásban dolgozók, tanárok és az ő munkájukat segítők részére tisztességes bért adjanak. Az állam feladata, hogy a közoktatás tárgyi feltételeit biztosítsa, megteremtse és fenntartsa, hogy megfeleljenek egy 21. századi európai oktatási intézménynek. Az nem egy ígéret, hogy azt kínálják, amit már most is minden közoktatási intézménynek meg kellene kapnia.”

Nemrég indult el az egyetem tanárképző kara

2024 tavaszán jelentette be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy Nemeskürty István nevét viselő tanárképző kart indít. A leendő hallgatókat 2025-től fogadják majd, és széles spektrumú képzést ígérnek. A kormány tervei szerint a jövőben a tanártovábbképzés módszertani alapjának és szakmai programjának kialakításáért felelős központot, illetve a tanártovábbképzés lebonyolításért felelős szervezési egységet is az NKE-n alakítják ki.

Kérdésünkre az egyetem elmondta, hogy „a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hivatása az állam működtetésében legfontosabb szerepet vállaló szakemberek képzése. A már eddig is oktatott szakokon túl e kör elvi alapon kiterjesztendő az óvodapedagógus, tanító- és tanárképzésre, hiszen az általuk végzett munka a fentiekhez hasonlóan beleillik az állami működés biztosításába, és egyértelműen a közszolgálat meghatározó jelentőségű részeként értelmezendő”.

Nke Fb

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem főéülete (forrás: NKE/Facebook)

Az Árpád igazgatója szerint zajlanak az egyeztetések

Az üggyel kapcsolatban kerestük a gimnázium igazgatóját is, aki lapunknak elmondta: az iskola vezetése és az egyetem között nyár eleje óta folynak egyeztetések, ennek eredményeképp jelentette be december 2-án az átvételi szándékot az NKE.

Arról, hogy milyen változásokkal járna az átalakulás az iskola számára, az igazgató így nyilatkozott: „Az ajánlat célja, hogy az Óbudai Árpád Gimnázium az általa elért kiemelkedő eredményeket immáron egyetemi gyakorlógimnáziumként tovább fejlessze, és bekapcsolódva az egyetemi tanárképzésbe, további lehetőséggel bővülve nyújthassuk a legmagasabb színvonalú oktatást és nevelést diákjaink számára.

Természetesen ez bizonyára jár majd változásokkal,

de azt az iskola vezetése rendkívül fontosnak tartja, hogy az elért eredmények és a meglévő szakmai színvonal megmaradjon, ill. erősödjön. Az egyetem eddigi kommunikációja, lépései e tekintetben is megnyugtatóak a számunkra.”

Az intézményvezető hozzátette, az egyeztetések ezekben a napokban, hetekben is zajlanak, ennek során az iskola közösségei megvitatják a különböző szempontokat, és felteszik az egyetemnek azokat a kérdéseket, mely a felelős döntés meghozatalához szükséges. Fontosnak tartják, hogy minden felmerülő szempontról őszintén beszéljenek, ennek érdekében pedig nevelőtestületi egyeztetéseket, beszélgetéseket szerveznek.

Kerestük az üggyel kapcsolatban a jelenlegi fenntartót, az Észak-Budapesti Tankerületi Központot is, de tőlük nem kaptunk választ cikkünk megjelenéséig. Az egyetem pedig az egyeztetések lezárása után ígért bővebb tájékoztatást. Ez lehet, hogy csak jövőre lesz, mert a hivatalos kérelmet a fenntartóváltáshoz 2025. február 28-ig kell beadnia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.

Szabó-Gödri Rita

Címlapkép: Az Óbudai Árpád Gimnázium épülete a Nagyszombat utca 19-ben (fotó: MTI/Róka László)

Source